Rendeletek tára, 1940
Rendeletek - 732. A m. kir. honvédelmi miniszter 1940. évi 70.000. eln. számú rendelete, a honvédelemről szóló 1939:II. törvénycikk végrehajtására vonatkozó utasítás leventekötelezettségre vonatkozó II. része 1. Címének kibocsátásáról.
732. 70.000/1940. H. M. ein. sz. 8639 a) a község (megyei város, kerület) területén ellenőrzi és elősegíti a leventeegyesület működését és fejlődését, irányában az érdeklődést és az áldozatkészséget ébreintartja, s mindezekben az ügyekben javaslatot tesz és véleményt nyilvánít; b) állandóan figyelemmel kíséri és szorgalmazza a leventeegyesület otthonának és egyéb létesítményeinek, valamint működési költségeinek biztosítását; c) szorgalmazza a leventeegyesület szükségleteinek idejekorán való kielégítését és a részére biztosított községi támogatás pontos kiutalását; d) felülvizsgálja és véleményezi a leventeegyesület által készített évi munkatervet és úgy az előzetes költségvetési tervezetet, mint a végleges Költségvetést (32. §. (3) bek. b) pont, valamint az évi beszámoló jelentést és záró számadást; az előzetes költségvetési tervezetet véleményezés után a községi elöljárósághoz (polgármesterhez) teszi át a községi (városi) költségvetésnél való felhasználás céljából; a munkatervet, a beszámoló jelentést, a végleges költségvetést és a zárószámadást pedig a törvényhatósági leventebizottsághoz terjeszi fel jóváhagyás végett; e) eljár mindazokban az ügyekben, amelyeket a törvényhatósági leventebizottság vagy a LOK hozzá utal; f) az ülésekről a lényegre szorítkozó jegyzőkönyveket vesz fel és azokat a törvényhatósági leventebizottsághoz felterjeszti. (7) A leventebizottságoknak a (3) és a (6) bekezdésben megjelölt feladatok ellátásával kapcsolatos ügyviteli teendőit a bizottság elnöke hivatalos személyzetével köteles elvégeztetni. (8) Oly községekben, amelyekben leventebizottság nem alakul, ennek teendőit a községi képviselőtestület látja el. (9) Az 1921 :LIII. törvénycikk végrehajtása tárgyában kiadott 9.000/1924. V. K. M. számú rendelettel szervezett testnevelési bizottságoknak a leventeképzéssel kapcsolatos teendői a jelen §. értelmében megalakult leventebizottságokra szállanak át. (10) A leventebizottságok ügyrendjének megállapítására nézve a honvédelmi miniszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve intézkedik. 33. §. A törvényhatóság első tisztviselőjének feladata. A törvényhatóság első tisztviselője (alispán, polgármester):