Rendeletek tára, 1940
Rendeletek - 701. A m. kir. belügyminiszter 1940. évi 888. számú rendelete, az 1940:VI. törvénycikk a gümőkór és a nemibetegségek elleni védekezésről szóló rendelkezéseinek végrehajtásáról.
701. 888/1940. B. M. sz. 3879 való felvételekor, továbbá 'hatodik, tizedik és tizenötödik életévében is gümőkóros megbetegedés szempontjából orvosi vizsgálatnak kell alávetni. Ezeket a szűrővizsgálatokat a leventekötelezettség alá nem eső személyeket illetően községekben az egészségvédelmi szolgálat keretében a községi (kör-) orvos, vagy a tüdőbeteggondozó intézet, városokban, ha az intézménynél iskolaorvosi állás van rendszeresítve, a tanviszonyban állókra nézve az iskolaorvos, egyébként pedig a városi orvos, illetőleg tüdőbeteggondozó intézet teljesíti. (2) Az előbbi bekezdésben megjelölt vizsgálatot a kisdedóvodában, gyermekotthonban, napközi otthonban, illetőleg tanintézetben vagy az egészségvédelmi tanácsadóban kell megtartani. A vizsgálat alkalmával megfelelően csoportosítva jegyzőkönyvet kell felvenni, melynek a vizsgálat alá kerülő nevét feltüntető első rovatát az óvónő (gyermekotthon, napközi otthon vezetője), tanító, illetőleg tanár köteles előzetesen kitölteni. A szűrővizsgálati jegyzőkönyveket azokon a helyeken, amelyek valamely tüdőbeteggondozó intézet működési körébe tartoznak, a 29. §-ban megjelölt további eljárás végett a gondozóintézethez kell megküldeni. Azokon a helyeken, ahol az egészségvédelmi szolgálat keretében az óvodás és iskolaköteles korú gyermekek rendszeres orvosi vizsgálatban részesülnek, nem kell szűrővizsgálati jegyzőkönyvet felvenni; ilyen esetben a vizsgálatot teljesítő orvos az iskolaorvosi gyüjtőlapot küldi meg betekintés végett a gondozóintézetnek. (3) A leventekötelezettség alá eső ifjaknak orvosi vizsgálata abban az évben, amelyben tizenötödik életévüket betöltik, a leventékre nézve az 1939:11. törvénycikk végrehajtásával kapcsolatosan megszabott eljárás mellett történik. Ellenőrző vizsgálatok. 5. §. (1) A T. 4. §-ának (2) bekezdése értelmében az egészségvédelmi szolgálat, a gyermekvédelem, a bábaszolgálat, úgyszintén a Idsdedóvodák, népiskolák, középiskolák, középfokú iskolák, végül az általános és szakirányú tanonciskolák nevelőés oktatószemélyzete és egyéb alkalmazottai körében csak olyan személyeket szabad alkalmazni, akik fertőzőképes vagy arra gyanús gümőkóros megbetegedésben nem szenvednek. Az, aki a felsorolt alkalmazások valamelyikét elnyerni kívánja, a szolgálatra való testi és szellemi alkalmasság orvosi igazolásán kívül alkalmaztatás iránti kérvényéhez egészségi állapotáról tüdőbeteggondozó intézet által kiállított s a jelen rendelet