Rendeletek tára, 1940

Rendeletek - 259. A m. kir. minisztérium 1940. évi 4.070. M. E. számú rendelete, biztosítási vagy biztosításszerű tevékenységet folytató egyesületek állami felügyeletéről.

1046 259. 4.070/1940. M. E. sz. vagy •összes tagjaikra nézve egyenlő átlag járulékot megállapító (16. §. (2) bek.) biztosító egyesületek pedig legalább három­évenkint, a »árószámadások elkészítésével egyidejűleg kötele­sek a 14. §. szerint létesített járuléktartalékot megállapítani és a 48.718/1923. pü. min. számú rendelet 10. §-a, szerint elismert biztosításmatematikai szakértővel megvizsgáltatni* hogy a já­ruléktartalék kiszámítása a jóváhagyott elveknek megfelelő-©. Ezt ia szakértőnek a vonatkozó részletes számítások csatolása mellett a mérleg aláírásával is igazolnia kell. A részletes szá­mításokat és az. ezek alapján készült biztosítástechnikai (mate­matikai) mérleget sm egyesület a záró számadásokkal együtt köteles a pénzügyminiszterhez felterjeszteni. A pénzügyminisz­ter kötelezheti a biztosító egyesületet arra is» hogy szakértői vizsgálatot rövidebb időközökben is végeztessen. (2) A jelen rendelet 18. §-ának (1) bekezdése alá eső egye­sületnek a vizsgálatot első izben a pénzügyminiszter által ki­tűzött időpontra vonatkozóan kell elvégeztetnie. (3) A jelen rendelet hatálybalépése után megalakuló biz­tosító egyesületek közül azoknak, amelyek megalakulásuk al­kalmával tagjaik javára tagsági éveket iszámítanak be, már megalakulásukkor járuléktartalék kimutatására kötelesek, ezért a vizsgálatot elsőizben a megalakulás időpontjára vonat­kozóan kell teljesíttetniök. Az ily elsőizben történt vizsgálatok részletes számításait, a szakértőnek a számítás helyességét iga­zoló aláírásával ellátva, a biztosítástechnikai működési terv benyújtása alkalmával kell a pénzügyminiszterhez felterjesz­teni. i(4) Ha az egyesület a 16. §. (12) bekezdése értelmében tagjaitól átlagos járulékot szed, az (1) bekezdésben megszabott szakértői vizsgálatnak mindenkor arra is ki kell terjeszked­nie, hogy az átlagos járulék a járuléktartalék kiszámításánál alapul vett adatok figyelembevételével is elégséges-e. (5) A pénzügyminiszter az (1) bekezdésben megszabott szakértői igazolást elengedheti annál a biztosító egyesületnél, amely a járulékokat és járulóktartalékokat kizárólag a 17. §. alapján kiadott táblázatok alkalmazásával állapítja meg, de az ily biztosító egyesület is köteles mindazokat az adatokat és részletes /számításokat a pénzügyminiszterhez if elterjeszteni, amelyeknek alapján a járulékokat és járuléktartalékokat meg­állapították. 2i. §. (1) Ha az előző §. szerint teljesített vizsgálatok alapján megállapítást nyer, hogy a járuléktartalék fedezetéül szolgáló vagyon értéke a biztosítástechnikailag szükséges járu­léktartaléknál kevesebb, a biztosító egyesületnek a hiányt egyéb vagyonából kell pótolnia. Amennyiben a biztosító egye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom