Rendeletek tára, 1939

Rendeletek - 168. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1939. évi 55.630/1938. F. M. számú rendelete, az 1928 : XIX. t.-c. végrehajtása tárgyában kiadott 100.000/1932. F. M. számú rendelet egyes rendelkezéseinek kiegészítéséről. - 169. A m. kir. honvédelmi miniszter és a m. kir. pénzügyminiszter 1939. évi 13 440. H. M. eln. 18. számú körrendelete, a rendkívüli családi segélyről.

169.13.440./1939.H.M.eln.l8. sz. ,691 g) a névjegyzék kiállításának napját; h) azt, hogy kapott-e és hány családtag a csapat útján eddig is családi segélyt, s azt utoljára mely hónapra fizette ki a csapat. A névjegyzékben megfelélő nagyságú „Megjegyzés'* ro­vatot is kell nyitni a közigazgatási hatóság (szerv) "bejegyzései számára. i(4) A névjegyzéket a csapatparancsnokság aláírva és pecséttel ellátva haladéktalanul megküldi ama község elöl­járóságának, város polpármesterének, illetve Budapest székes­fővárosi ker. elöljárónak, amelynek közigazgatási területén a családi segélyben részesítendő családtag (hozzátartozó) állan­dóan tartózkodik. 8. §. (1) A közigazgatási hatóságok és a községi elöljáró­ságok a helyben szokásos módon azonnal tegyék közhírré, hogy a katonai szolgálatot teljesítőknek >a 2. §. szerint felsorolt rá­szoruló családtagjai (hozzátartozói) családi segélyben része­sülhetnek, és a segélyezési eljárás a hevonult "jelentkezése alapján az illetékes csapatnál indul meg. Jegyzet: Tehát a családtagoknak (hozzátartozóknak) a közigazgatási hatóságoknál (községi elöljáróságoknál) külön segélykérelmet előterjeszteni nem kell. (2) A családi segélyezés általános feltételeinek fennfor­gása esetén azonban a családi segély kivételesen megállapít­ható és folyósítható olyan esetben is, ha a bevonult a családi segélyt nem kérné, hanem eziránt a családtagok (hozzátarto­zók) folyamodnak (5. §.). 9. §. (1) A családi segélyre való igény jogosultságnak — és pedig mindenekelőtt a családtagokra vonatkozóan bemon­dott adatok ellenőrzése után — az igényjogosultság szünetelé­sének vagy megszűnésének, úgyszintén a családi segélyezés terjedelmének és tartamának megállapítása tárgyában és az ezzel kapcsolatos kérdésekben — nyomban a csapatparancs­nokságtól beérkező névjegyzékek kézhezvétele után nagy- és kisközségekben a községi elölj árosáig, megyei városokban a polgármester, törvényhatósági jogú városokban a polgármester által kijelölt tisztviselő, Budapest székesfővárosban a kerületi elölj áré határoz. (ÏÏ) E határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. A hon 7 védelmi miniszter azonban, akár a főispán, főpolgármester (kormánybiztos) útján, akár külön kiküldöttje útján a családi segély tárgyában hozott határozatokat bármikor hivatalból felülvizsgálhatja, és ennek eredményéhez képest a hatóság ha­tározatait megváltoztathatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom