Rendeletek tára, 1938
Rendeletek - 135. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1938. évi 41.500. F. M. számú rendelete, a lovakra, öszvérekre és szamarakra vonatkozó szállítási igazolványok kiállításának korlátozásáról.
135. 41.500/1938. F. M. sz. 535 vonatkozó adatát, a vevő és az eladó nevét és lakáscímét, a vételi szerződés teljesítésének helyét, végül a vételárat. (3) IÄ véiteli jegyet két példányban kell kiállítani. Mindkét példányt alá kell írnia az eladónak és a vevőnek, ezenfelül a marhalevelet kiállító, illetőleg átíró marhalevélkezelőnek igazolnia kell a vételi jegyen azt, hogy a marhalevél és a vételi jegy vonatkozó adatai egyeznek. Az egyik példányt az eladó, a másikat a vevő kapja meg. (4) A m. kir. Külkereskedelmi Hivatal a kiadott vételi jegyekről nyilvántartást vezet. 5. §. (1) A Lókiviteli Szakbizottság elnöke: a földmívelésügyi minisztérium lótenyésztési osztályának főnöke; helyettes elnöke: az osztály vezetője; tagjai: a honvédelmi miniszter, a m. kir. Külkereskedelmi Hivatal, az Országos Mezőgazdasági Kamara, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület kiküldöttei, és a földmívelésügyi minisztérium érdekelt ügyosztályainak képviselői. (2) Az 1. §. (1) és (4) bekezdésében, továbbá a 2. §-ban említett tennivalókon felül a Szakbizottság feladata: a lóértékesítés figyelemmel kisérése, valamint az értékesítéssel kapcsolatos tenyésztési kérdésekben a földmívelésügyi miniszterhez javaslattétel, illetőleg véleménynyilvánítás. A vételi jegyek kiállításának és használatának ellenőrzésére a Lókiviteli Szakbizottság határozata alapján az Országos Mezőgazdasági Kamara, és az Országos Magyar Gazdasági Egyesület külön bizottságot küld ki. (3) A legkisebb tenyésztői árak megállapításában a Szakbizottság a forgalmi árak alakulásához alkalmazkodik. Az árakat megállapíthatja csupán egyes külállamokba kivitelre szánt lovak (öszvér, szamár) tekintetében, illetőleg államonkint eltérően, sőt esetenkint egy-egy nagyobb kiviteli lehetőségre vonatkozóan is. 6. §. A földmívelésügyi miniszter a m. kir. Külkereskedelmi Hivatal előterjesztésére, a Lókiviteli Szakbizottság meghallgatása után, egyes esetekben kimondhatja, hogy szállítási igazolványt hat hónaptól két évig terjedő időn belül nem lehet kiadni annak, akiről a 2.200/1938. M. E. számú rendelet 3. §-a alapján indított kihágasi eljárásban megállapítást nyert, hogy a vételi jegyben szándékosan valótlan adatot adott elő, vagy aki a jelen rendeletet «gyébként kijátsza. 7. §. A jelen rendelet kihirdetésének napján (1938. ápr. 13.) lép hatályba. Budapesten, 1938. évi április hó 11-én. A miniszter helyett: Báró Vay László s. £. államtitkár.