Rendeletek tára, 1938

Rendeletek - 115. A m. kir. belügyminiszter 1938. évi 2.403. kih. számú rendelete, a rendőri büntetőbíráskodás körébe utalt egyes kihágások tettenért elkövetőire a helyszinén rendbüntetésül kiszabott pénzbirság kezeléséről.

115. 2.403/1938. B. M. kih. sz. 439 értelmében vezetett, és a származási hely szerint illetékes hazai törvényhatóság levéltárában őrzött másodpéldányaiból a vonat­kozó anyakönyvi esetekről az illető törvényhatóság első tisztvise­lőjétől szószerint egyező, hiteles kivonatokat a tényállás tisztázása érdekében bekérni, és ezeket az iratokhoz csatolni. Abban az esetben pedig, ha a folyamodó személyi okmányai elcsatolt területről származnak, a folyamodó részéről bemutatott származási okmányt hozzám kell a felmerült kételyek megemlítésé­vel felterjeszteni, mert ezekben az esetekben a hitelesség kérdésé­nek tisztázása tárgyában magam fogok intézkedni. Végül figyelmeztetem a hatóságokat, hogy az e rendeletemben meghatározott eljárást kell megfelelően alkalmazni a községi illető­ség tárgyalása során a leszármazás vizsgálatánál is. Felhívom Alispán (Polgármester) Urat, gondoskodjék arról, hogy erről a rendeletemről az említett hatóságok megfelelő értesí­tést kapjanak, és annak szellemében járjanak el. Budapesten, 1938. évi április hó 19-én. Széli József s. k. m. kir. belügyminiszter. 115. A m. kir. belügyminiszter 1938. évi 2.403. kih. számú rendelete, a rendőri büntetőbíráskodás körébe utalt egyes kihágások tetten­ért elkövetőire a helyszínén rendbüntetésül kiszabott pénzbírság kezeléséről. Az 1938:111. te. végrehajtása tárgyában kiadott 2.000/1938. B. M. kih. számú rendelet (Rt. 1938. 435. o.) 8. §-a alapján a követke­zőket rendelem. 1. §. A pénzbírság behajtására feljogosított rendőrközegek az 1. számú minta szerint készült jogosítvánnyal látandók el. 2. §. A birságolásra feljogosított rendőrközegeket a pénzbír­ság behajtása céljából a 2. számú mintának megfelelő, és egyen­kint 25 darab elismervényt tartalmazó tömbbel kell ellátni. A tömbben elhelyezett lapok átlyuggatásával (perforálással) elválasz­tott két részből állanak, és pedig 1. az elismervény bői, melyet a rendőr a kihágáson tettenért személynek a pénzbírság lefizetése ellenében átad, 2. egy. keskenyebb eílenőrzőszelvényből, amely a tömbben elválaszthatatlanul visszamarad. Ügy az elismervényt, mint az ellenőrzőszelvényt 1-től folytatólagosan a tömb számával, és tömbönkint 1—25-ig terjedő sorszámmal kell ellátni. A számo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom