Rendeletek tára, 1938

Rendeletek - 390. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1938. évi 85.000. számú rendelet, a hegyközségekről, valamint a szőlő- és gyümölcsgazdálkodásról szóló 1938: XXXI. törvénycikk végrehajtásáról.

3134 390. 85.000/1938. F. M. sz. község képviseletére képességénél és tekintélyénél fogva minden tekintetben alkalmas. (3) A hegyközségi elnök állása tiszteletbeli, ezen minőségé- . ben tehát semmiféle javadalmazásban nem részesülhet. 18. §. (1) A hegyközségi közgyűlésen megjelenhet, és a ha­tározathozatalban résztvehet a hegyközségnek minden önálló sza­vazattal bíró tagja, illetőleg annak igazolt meghatalmazottja, va­lamint a csoportokba osztott hegyközségi tagok megválasztott csoportképviselője. (2) A hegyközségi közgyűlés összehívásáról a hegyközségi el­nök, gondoskodik. A hegyközségi közgyűlésen a hegyközségi elnök elnököl. Az elnököt akadályoztatása esetében a hegyközségi vá­lasztmánynak e célra kijelölt egyik tagja helyettesítheti* (3) A közgyűlésen a jegyzőkönyvet a hegybíró, vagy a vá­lasztmány e célra kijelölt egyik tagja vezeti. (4) A közgyűlés pontos idejéről a tagokat a közgyűlés napját megelőzően legalább 8 nappal a helyi szokásoknak megfelelő mó­don (hirdetmény, dobszó, posta stb. útján) értesíteni kell. (5) A közgyűlés összehívására vonatkozó értesítésben ponto­san fel kell tüntetni a közgyűlés tárgysorozatát is. (6) A közgyűlés határozatképességéhez a közgyűlési tagok leg­alább egyharmadának jelenléte szükséges. Ha a közgyűlés határo­zatképtelen, 8 napon belül újabb közgyűlést kell összehívni, amely a jelenlévő tagok számára való tekintet nélkül hoz határozatot. (7) A tagokat a jelen rendelet 3. §-ában foglalt rendelkezések alapján összeállított lajstromban feltüntetett számú szavazat illeti meg. (8) Szavazategyenlőség estében az elnök dönt. (9) A közgyűlés határozatainak érvényességéhez a közgyűlé­sen jelen levő tagok birtokarány szerinti általános többsége szük­séges. : (10) Rendes közgyűlést évenkint kétszer, és pedig április és október hónapokban kell tartani. (11) Rendkívüli közgyűlést a választmány ily irányú hatá­rozata alapján, vagy a közgyűlési tagok birtokarány szerint szá­mított több, mint felének az elnöknél előterjesztett írásbeli kérel­mére össze kell hívni. 19. §. (1) A hegyközségi választmány a közgyűlés által, a közgyűlés tagjai sorából megválasztott legalább 5, és legfeljebb 20 tagból áll. A választmányi tagok számát a hegyközség szerve­zeti és ügyviteli szabályzatában kell megállapítani. (2) A hegyközség választmányának tagjait legkésőbb a szer­vezeti és ügyviteli szabályzat jóváhagyásától számított 30 nap alatt összehívandó közgyűlésen kell megválasztani. A választás 5 évre szól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom