Rendeletek tára, 1938

Rendeletek - 24. A m. kir. belügyminiszter 1938. évi 112.300. számú rendelete, a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete szerződött és ideiglenesen megbízott orvosainak illetményszabályzatáról.

24. 212.300/1938. B. M. sz. 201 reggel 7 óráig, október ló.-ától március hó 20.-áig este 21 órától reggel 7 óráig történt) látogatásért 5 pengő; az éjjeli 24 és reggeli 346 óra közötti időben történt látogatásért a most említett díjon felül 2 pengő pótdíj; b) az orvosi tanácsnak a működési szabályzatban közelebbről megjelölt ülésein, valamint az orvosi választott bíróságnak tárgya­lásán megjelenése esetében az ülés, illetőleg a tárgyalás székhe­lyén lakó orvosnak 10 pengő napidíj, az ülés, illetőleg a tárgyalás székhelyén kívül lakó orvosnak pedig 15 pengő napidíj jár, továb­bá a megjelenés céljából a legolcsóbb közlekedési eszközök (vasúton II. osztály, hajón I. osztály) igénybe vételével felmerült utazási költség; utazási nap címén napidíj felszámításának csak akkor van helye, ha az utazás az ülésnap keretén belül nem bonyolítható le. 19. §. (1) A körzeti kezelőorvosnak és külső szakorvosnak, ha a körzetébe tartozó biztosítottak ellátását a távolsági és a terep­viszonyok különösen megnehezítik, fuvardíjátalányt kell megálla­pítani. (2) A fuvardíj átalány összegét a hatóságilag megállapított fu­vardíjaknak, továbbá a biztosítottak létszámának., és az igénybe­vétel szükséges mértékének figyelembevételével — az orvosi ta­nács meghallgatása után — az Intézet elnöksége állapítja meg. (3) A fuvar díj átalányt havonkint előre kell fizetni. (4) a külső sebész, aki sebészi tennivalókat az Intézetnek a be­tegségi biztosítás szempontjából irányadó egész működési terüle­tén ellátja, évi 800 pengő fuvardíj átalányt kap, amely két havon­kint előzetes részletekben esedékes. (5) A fuvardíjátalányban nem részesülő körzeti kezelőorvos és külső szakorvos részére, ha a lakásától számított 2 km-nél nagyobb távolságban lakó biztosítottat gyógykezel, felmerült fuvarköltségé­nek megtérítését a hatóságilag megállapított fuvardíj erejéig az igazgató engedélyezheti. (6) Az orvos szabadsága vagy betegsége alatt fuvardíjátalányt vagy fuvardíjat nem kap. Ezek a helyettesítő orvost illetik. NEGYEDIK FEJEZET. Vegyes rendelkezések. 20. §. (1) Nagyobb járványok esetében a belügyminiszter ki­segítő orvosok alkalmazását engedheti meg. Kisegítő orvosok al­kalmazását mind az Intézet elnöksége, mind az orvosi tanács kér­heti. Az Intézet elnöksége a belügyminiszterhez teendő előterjesz­tése előtt a főorvos igazgatót és az orvosi tanácsot meghallgatni köteles, az orvosi tanács kérelmét pedig saját állásfoglalásának közlésével terjeszti a belügyminiszter elé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom