Rendeletek tára, 1938

Rendeletek - 13. A m. kir. belügyminiszter 1938. évi 284.368/1937. számú körrendelete, a vármegyei és községi alkalmazottak, valamint nyugdíjasok járandóságának újabb szabályozásáról.

13. 284.368/1937. B. M. sz. 147 gyásával, városokban az utcák sorrendjében, házszámok szerint, községekben pedig a választók nevének betűrendjében — egy pótnévjegyzékben — foglalja össze. A központi választmány az így összeállított pótnévjegyzék­nek községenkint, illetőleg szavazókörönkint 1-től folytatólag sor­számozott, és a választmány elnöke és jegyzője által aláírt, és hi­vatalos pecséttel ellátott egy-egy példányát a törlésekkel módo­sított 1936. évi névjegyzék megfelelő példányához csatolja, és a kettőt együtt az 1939. évre érvényes országgyűlési képviselővá­lasztói névjegyzéknek jelenti ki. 3. §. A kiigazítás évét megelőző évben készült pótnévjegyzé­ket a belügyminiszterhez felterjesztendő, és a törvényhatóság, illetőleg megyei város irattárában elhelyezendő példányok mellett meg keíl hagyni, a többi névjegyzékpéldány mellől azonban ki kell emelni, és a törvényhatóság, illetőleg a megyei város irattárában meg kell őrizni. Budapesten, 1938. évi január hó 4-én. A miniszter helyett: Dr. Tahy László s. k. államtitkár. 13. A m. kir. belügyminiszter 1938. évi 284.3681937. számú körrendelete, a vármegyei és községi alkalmazottak, valamint nyugdíjasok járandóságának újabb szabályozásáról. A m. kir. minisztérium a 7.000/1937. M. E. szám alatt kibocsá­tott kormányi endeletében (Rt. 1937. 1106. o.), az 1.400/1933. M. fc. számú kormányrendelet (Rt. 1933. 908. o.) 1—5. §-aiban foglalt rendelkezések hatályon kívül helyezése mellett, az állami, vár­megyei stíb. tisztviselők és egyéb alkalmazottak járandóságait új­ból szabályozta. Ennek alapján a tisztviselők és egyéb alkalma­zottak az 1938. évi január hó 1-től kezdve — az 1. §. (2) bekezdésé­ben meghatározott kivétellel — a 3.000/1932. M. E. számú kormány­rendelet {Rt. 1932. 250. o.) szerint megállapított fizetéseket (havi­díjakat havibéreket, stb.) és mellékilletékekeit kapják. A 7.000/1937. M. E. számú kormányrendelettel kapcsolatosan Alispán úr figyelmét a következőkre hívom fel. A kormányrendelet 1. §-ában foglaltak értelmében, a köz­igazgatás rendezéséről szóló 1929 : XXX. te. 69. §-a alapján, a vár­megyei tisztviselők részére a vármegyei költségvetések terhére 10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom