Rendeletek tára, 1938

Rendeletek - 292. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1938. évi 23 623. számú rendeletével kiadott szervezeti szabályzata az Orvosi Továbbképzés Központi bizottságának.

1753 292. 23.623/1938. V. K. M. az. g) a Bizottságnak jogában áll ezenkívül még három olyan ta­got választani, akiknek a Bizottság működésében való részvétele az ügy érdekében kívánatos, h) a megválasztott, kiküldött és a hivatalból tagok tagsága öt évre, illetőleg az öt évi évkor végéig szól. 6. §. A Bizottság évenkint legalább egyszer közgyűlést tart, amelyet az elnök a tárgysorozat megjelölésével legalább 14 nappal előbb köteles összehívni. Az évi rendes közgyűlés tárgya: a) az elnöki jelentés, b) a főtitkári jelentés az ügykezelésről, c) a pénz­tárvizsgáió bizottság jelentése, a felmentvény megadása és a két tagú pénztárvizsgáló bizottság választása, d) a jövő évi költségve­tés megállapítása, e) a szerkesztő bizottság jelentése a folyóirat ügyeiről, f) egyéb folyó ügyek, g) indítványok, melyek 3 nappal a közgyűlés előtt írásban benyújtandók az elnökségnek. A rend­kívüli közgyűlés tárgysorozatát az elnök állítja össze. A közgyűlés határozatképes, ha a tisztikarból az elnök (al­elnök) és legalább három (3) tag, valamint ezenfelül még legalább (7) hét bizottsági tag van jelen. Rendkívüli ülést az elnök bármi­kor összehívhat, illetőleg azt a Bizottság tíz (10) tagjának írás­beli kívánságára 14 napon belül össze kell hívni. 7. §. A Bizottság hivatalos folyóiratának főszerkesztője <a> Bi­zottság elnöke, a szerkesztőbizottság tagjai: a tudományegyete­mek orvostudományi karának egy-egy kiküldöttje, és a Bizottság által kiküldött három tag. 8. §. A tudományegyetemek székhelyén működő helyi bizott­ságok az illető egyetem orvostudományi karának nyilvános ren­des és rendkívüli tanáraiból alakulnak. A helyi bizottságok kivá­lóan alkalmas szakemberek meghívásával magukat kiegészítik; a helyi bizottságokban a meghívott tagoknak mindenkori száma nem haladhatja meg az egyetemi nyilvános rendes és rendkívüli tanárok számának a felét. Budapesten a helyi bizottság nagysá­gára való tekintettel külön elnökség és öt tagból álló végrehajtó­bizottság is választható. Az elnökség és a végrehajtóbizottság tag­jai közül legalább hármat a kir. m. Pázmány Péter tudományegye­tem orvostudományi karának tagjaiból kell választani. A helyi bizottság elnököt és titkárt választ. Kivétel a buda­pesti helyi bizottság, melynek elnöke és titkára a Központi Bi­zottság elnöke, illetőleg titkára. A helyi bizottság a Központi Bizottság megbízása alapján nem csupán székhelyükön, hanem a környékükön levő városok kórházában (lehetőleg a megfelelő orvosi kamarai területen) is rendezhetnek továbbképző tanfolyamokat. 9. §, A Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg, és azt a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter hagyja jóvá. A helyi bi­zottságok ügyrendjüket saját hatáskörben állapítják meg, de ér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom