Rendeletek tára, 1938

Rendeletek - 7. A m. kir. minisztériumi 1938. évi 1.650. M. E. számú rendelete, a Prágában, 1937. évi november hó 17-én kelt magyar-csehszlovák kereskedelmi szerződés ideiglenes életbeléptetéséről.

7. 1.650/1938. M. E, sz. 45 gálják, hogy alkalmas megállapodások által ezen munkások és al­kalmazottak részére kölcsönösen oly bánásmódot biztosítsanak, amely számukra lehetőleg egyenlő értékű előnyöket nyújt. Ezek a megállapodások külön egyezménybe fognak foglaltatni. XXVII. cikk. A Szerződő Felek megegyeznek abban, hogy a konzulok (fő­konzulok, konzulok, alkonzulok és konzuli ügynökök) alkalmazá­sával, valamint azok előjogaival, mentességeivel és illetékességével összefüggő kérdéseket külön konzuli egyezmény számára tartják fenn. Egyetértés áll fenn azonban arra nézve, hogy ezen egyezmény megkötéséig az egyik Szerződő Fél konzulai a másik Szerződő Fél által történt működésre való bocsátásuk után, és a viszonosság feltétele mellett a másik Fél területén ugyanazon előjogokat, men­tességeket és Jogosítványokat fogják élvezni, amelyekben bármely más ország konzulai részesülnek, vagy részesülni fognak. A két Szerződő Fél megegyezik továbbá abban, hogy — tekin­tettel a viszonosság követelményére, — az egyik Fél konzuljainak a másik Fél területén ia legnagyobb kedvezmény alapján előjogok, mentességek és jogosítványok nem engedélyezhetők nagyobb mér­tékben, mint amily mérvben azok ezen utóbbi Fél konzuli képvi­selőinek az előbb említett Fél területén engedélyeztetnek. XXVIII. cikk. Jelen szerződés meg fog erősíttetni, és annak megerősítő ok­iratai, mihelyt lehetséges, Budapesten ki fognak cseréltetni. A Szerződés á megerősítő okiratok kicserélésétől számított 30 nap múlva lép életbe. Mindazonáltal a két Kormány megegyezhet annak még a megerősítés előtt való ideiglenes életbeléptetése tárgyában. Jelen Szerződés mindaddig érvényben marad, amíg azt az egyik Szerződő Fél fel nem mondja; a felmondás a vonatkozó köz­lés keltétől számított hat hónap elteltével lesz hatályos. A Budapesten, 1935. június 14-én kelt Kereskedelmi Megálla­podás, és az ezen megállapodáshoz tartozó, Prágában, 1936. június 15-én kelt Pótmegállapodás, valamint a vonatkozó két Záró jegyző­könyv jelen Szerződés életbeléptével hatályukat vesztik. Kelt Prágában, 1937. évi november hó 17. napján, két francia nyelvű példányban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom