Rendeletek tára, 1937
Rendeletek - 228. A m. kir. pénzügyminiszter 1937. évi 1.500. P. M. számú rendelete, a mezőgazdaságnak az 1937/38. gazdasági évre nyujtandó kedvezményekről szóló 4.100/1937. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.
228, 1.500/1937. P. M. az. 871 tén az 1937. évben legalább hat hónapot nem töltöttek el. Ez a rendelkezés a hivatalból, betegség vagy tanulmány miatt távollevőkre nem vonatkozik. Hivatalból távollevők alatt azokat a magyar állampolgárokat kell érteni: a) akik közszolgálatuknál fogva vannak az ország területéről távol, b) akiknek távolléte magánszolgálatból kifolyólag következett ugyan be, azonban szolgálatadójuk az ország területén lakik vagy székel; 3. annak ia földtulajdonosnak a földadójára, .akinek nincs mező-, szőlő- vagy erdőgazdasági célra használt földbirtoka, hanem csak háza mellett, esetleg attól külön, vagy anélkül is (pl. be nem épített viílatelek) mezőgazdasági mívelés alá nem vont díszkert vagy park gyanánt szolgáló, földadó alá eső területe. Ezen a címen azonban nem szabad megtagadni a falusi háziak mellett levő kis virágos kertek föladójának a kiegyenlítését, 4. az olyan földbirtokos földadójára, akinek a tulajdonát alkotó összes földbirtokok kataszteri tiszta jövedelme a községi elöljáróság tudomása szerint me^haladj,a a 100 koronát, illetve az (1) bekezdés b) pontjának rendelkezése alá eső szőlőbirtoknál >a 200 koronát, de va 1 amely község területén csak 100, illetve 200 koronán aluli kataszteri tiszta jövedelemmel felvett birtoka >an. 91. §. (1) Az igényjogosult földbirtokosok földadójának megtérítése az alap terhére félévenkint történik. (2) Az előző szakasz (1) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglalt rendelkezései ,a!á eső igényjogosultakat a 8. számú minta szerinti kimu'atásba kell bevezetni. (3) A kimutatás első (I. alatti) részébe — a birtokívek sorrendjében haladva — azoknak a földbirtokosoknak nevét kell bevezetni, .akiknek birtokívében a szőlőbirtok és a többi mivelési ágak kataszteri tiszta jövedelmének együttes összege 100 koronát nem hialad meg. Ebben az esetben közömbös, hogy a szőlő kizárólagos szőlőtalajon ültetett szőlő-e, vagy sem. (4) A kimutatás második (TI. alatti) részébe — a birtokívek sorrendjében haladva — azoknak a földbirtokosoknak nevét kell felvenni, akiknél a szőlőterület nélkül számított kataszteri tiszta jövedelem a 100 koronát nem éri el, és ez a 100 koronán aluli kataszteri tiszta jövedelem a birtokíven előforduló -—• kizárólagos szőlőtalajon telepített — szőlőterületek kataszteri tiszta jövedelmének hozzáadásával sem emelkedik 200 korona fölé. A nem kizárólagos szőlőtalajon telepített szőlők birtokosai a 4.100/1937. M. í£. számú rendelettel az 1937/38. gazdasági évre hatálybantartott 5.600/1934. M. E. számú rendelet 2. §-ának 1. b) pontjában foglalt rendelkezés alapján földadó-térítésben nem részesíthetők, ennélfogva .a kimutatás II. részébe sem vehetők fel.