Rendeletek tára, 1937

Rendeletek - 228. A m. kir. pénzügyminiszter 1937. évi 1.500. P. M. számú rendelete, a mezőgazdaságnak az 1937/38. gazdasági évre nyujtandó kedvezményekről szóló 4.100/1937. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.

812 228. 1.500/1937. ÏV M. sz. 18. §. A váltság befizetése. (1) Az egyes naptári hónapokban kereskedelmi őrlésben fel­dolgozásra került gabonamennyiséget, és az utána esedékes vált­ságot, továbbá a 44. §. (4) bekezdésének 3. és 4. pontjaiban fog­lalt rendelkezések szerint megállapítandó váltságkülönbözeteket ÍI malom a 3. számú mintának megfelelő „Bevallási ív" című nyom­tatványon a következő hó 15-ig tartozik bevallani. Az esedékes váltságot a forgalmi adóhivatal malomosztályának postatakarék­pénztári csekkszámlájára ugyaneddig a határdőig kell befizetni. (2) Minden egyes malomnak külön bevallási ívet kell benyúj­tania, tekintet nélkül arra, hogy a fizetésre kötelezettnek több malma is van, vagy az ebben a rendeletben nem érintett egyéb forgalmi adó- viagy adóváltság-kötelezettség alá eső kereseti te­vékenységet is folytat. (3) A bevallásban fel kell tüntetni azt a búza- és kétszeres-, illetve külön a rozsmennyiséget, amelynek kereskedelmi őrlése a hó első napjától a hó utolsó napjáig kezdődött meg. A malom köteles feltüntetni továbbá azt a váltságösszeget is, amely a fel­őrölt búza után q-kint 4 P 50 f-rel, rozs után q-kint 3 P-vel szá­mított váltságon felül a jelen rendelet 44. §. (4) bekezdésének 3. és 4. pontjaiban említett elszámolások szerint a kereskedelmi for­galomba hozott, illetve hozható lisztmennyiségre, illetve az őrle­ménykeverésekre esik. Fel kell tüntetni a hónap folyamán az ide­gen kereskedelmi őrléssel kapcsolatban a malom helyett az őröl­tetők által külön befizetett váltságösszegeket is. Az egész hö­napna esedékes összegből le kell vonni az abban a hónapban az idegen kereskedelmi őröltetők által befizetett összegeket, és a maradványt külön ki kell mutatni. (4) A bevallást két példányban kell kiállítani. Az egyik pél­dányt a malomüzem telephelye szerint illetékes forgalmi adöhi­vatial malomosztályához kell beküldeni, a másik példányt pedig a malom a postatakarékpénztári befizetést igazoló elismervény­nyel együtt megőrizni tartozik. III. Fejezet. Utólagos váltságfizetés. 19. §. örleménykereskedők és feldolgozók váltságfizetési köte­lezettsége az őrleménykeverések után. (1) Ha őrleménykereskedő vagy feldolgozó keveréssel olyan őrleményt állít elő, lamelynek a 14. §. (1) bekezdésében megálla­pított váltságkulcsokkal számított váltsága a keverésre felhasz­nált őrlemények váltságösszegénél nagyobb, a különbözetet meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom