Rendeletek tára, 1937
Rendeletek - 228. A m. kir. pénzügyminiszter 1937. évi 1.500. P. M. számú rendelete, a mezőgazdaságnak az 1937/38. gazdasági évre nyujtandó kedvezményekről szóló 4.100/1937. M. E. számú rendelet végrehajtásáról.
228. 1.500/1937. P. M. sz. 801 szaadott igazolványokat az illetékes forgalmi adóhivatal malomosztályának kell megküldeni, és ennek megtörténtét az előző bekezdésben említett jegyzék megfelelő sorszámánál fel kell tüntetni. Az állandó lakóhely megváltoztatása esetén az előző lakóhely szerint illetékes hatóság által kiállított igazolványt kell továbbra is használni az új lakcímnek az új lakóhely szerint illetékes hatóság által az igazolványon való feltüntetése mellett. Az új lakóhely községi elöljárósága (a város tanácsa) a területére költözött mezőgazdasági munkás részére új igazolványt csak abban az esetben állíthat ki, ha a kérelmező az előző lakóhelye szerint illetékes hatóság bizonyítványával igazolja, hogy előző lakóhelyén igazolványt nem adtak ki részére. (5) Elveszett vagy megsemmisült igazolványok helyett — az arra jogosult — új igazolvány kiállítását kérheti. Az új igazolvány a bejelentést követő .14 nap leteltével adható csak ki, nem a régi, hanem az igazolványok jegyzékének következő sorszáma alatt. Az igazolványban az elveszett vagy megsemmisült igazolvány számát is fel kell tüntetni annak megjelölésével, hogy az új igazolvány ennek pótlására adatott ki. Az igazolványok megsemmisüléséről vagy elvesztéséről tett bejelentést az igazolványokról vezetett jegyzékben az elveszett vagy megsemmisült igazolvány sorszámánál fel kell jegyezni, és az igazolvány elvesztéséről vagy megsemmisüléséről — a jegyzék megfelelő adatainak közlése mellett, — az illetékes forgalmi adóhivatal malomosztályát 24 óra alatt értesíteni kell. ; (6) Az igazolványt másra átruházni, vagy másnak kölcsönadni tilos. (7) Ha többen közös fuvarral szállítják be a malomba (cseretelepre) a gabonát, és a gabona átadásánál, illetve az őrlemények átvételénél az igazolványok tulajdonosai nincsenek jelen, az igazolványokat a fuvarozással, illetve a gabona átadásával és az őrlemények átvételével megbízott személynek kell átadni. Előzetesen azonban köteles az igazolvány tulajdonosa az igazolványra rávezetni, hogy milyen súlyú gabonát (búzát, kétszerest, rozsot) küld be a malomba, és kit bízott meg a gabona szállításával, illetve az őrlemény hazaszállításával. (8) Az igazolvány felmutatása nélkül a malom az (1) bekezdés rendelkezése alá eső őröltetőtől gabonát vámőrlésre (vámcserélésre) nem vehet át. (9) Az igazolvány hátlapjára az őrlések sorrendjében ia malom köteles rávezetni az őrlés idejét, a vámfeljegyzési (csere) könyv sorszámát, és nemenkint az őrlésre átvett tisztítatlan gabona súlyát.