Rendeletek tára, 1937

Rendeletek - 64. A m. kir. pénzügyminiszter 1937. évi 40.409. számú rendelete, a vagyonváltság fizetése szempontjából a búza 1937. évi március havi árának megállapításáról. - 65. A m. kir. pénzügyminiszter 1937. évi 20.000. számú rendelete a forgalmi adókkal kapcsolatos számviteli teendők újabb szabályozásáról.

05. 20.000/1937. P. Ü. M. sz. 213 galrni adó, illetőleg adóváltság, valamint — az ufcalványrendeletteí pénzben kiutalt kiviteli forgalmi adómegtérítés figyelmen kívül ha­gyásával — csakis az adóbevallások alapján fizetendő forgalmi adókból levont kiviteli adómegtérítések együttes összege alapján (adónemeinkinti részletezéssel) a forgalmi adóhivatal területére eső bruttó részesedés összegét. Ennél a kiszámításnál azoknál az adó­váltságoknál is, amelyeknél eddig a fennálló rendelkezések szerint az adóalap bizonyos százalékában kellett a részesedés összegét megállapítani, nem az 1936. évre bevallott adóalap után kiszámított bruttó részesedést, hanem a tényleg befolyt adóváltság 5%-áj* ( 1 / 20 részét) kell figyelembe venni. Ezután meg kell állapítani, hogy az egyes községeket megillető bruttó részesedés a forgalmi adóhi­vatal területére eső teljes bruttó részesedésnek hány százaléka. (3) További rendelkezésig azoknál a forgalmi adóváltságoknál, •amelyeknél az eddigi rendelkezések szerint az adóalap bizonyos százaléka volt a községi részesedés, az 1937. évi január 1-től kezdve a községi részesedést nem az adóalap megfelelő százalékában, ha­nem az adóváltság 5%-ában ( 1 / 20 részben) kell megállapítani, A forgalmi adóhivatalinál havonkiint mutatkozó tiszta (netto) része­sedést az előző bekezdés érteimébein az 1936. évi adatok alapján megállapított %-os arányszámok szerint kell a részeltetett közsé­gek között szétosztani. Azoknak a községeknek részeltetését, ame­lyeknek 1936. évi nettó részesedése az 50 P-t nem haladja meg, az összeg csekélysége miatt 1937. évi január hó 1-től meg kell szüntetni. Átutalások. <- 10. §. (1) A forgalmi adóhivatal postatakarékpénztári letéti számlájára befolyt bevételeket — az alábbi rendelkezések szerint minden hó 20. és utolsó napján a megfelelő számlákra át kell utalni. A forgalmi adóbevételeknek a kincstárt megillető részét az illetékes m. kir. adóhivatal szállítmányi letéti számlája helyett köz­vetlenül a „Pénzügyminisztérium: Forgalmi adó bevételi számla. Budapest" elnevezésű 101.1O0. számú számlára ke,!í átutalni. A pénzbírság (pénzbüntetés) elszámolására és átutalására vonatkozó­lag a 6. §-ban foglalt randSikezések az irányadók. (2) Minden egyes napló 5—8., 11. és 12. hasábjait a hó 20. nap­ján az átutalások foganatosítása végett íe kell zárni. A tárgyhasábba „20-i átutalási zárlat" megjelölést kell bevezetni, és az említett ha­sábok végösszegeit ezzel a bevezetéssel egysorban kell tintával be­jegyezni. Ugyanígy kell lezárni a naplók visszatérítési részét is. (3) A naplóknak az előző bekezdésben előírt módon foganato­sított lezárása után meg kell állapítani a nettó lerovás, és a községi bruttó részesedés összegét. Az ezekre vonatkozó számításokat az

Next

/
Oldalképek
Tartalom