Rendeletek tára, 1937
Rendeletek - 64. A m. kir. pénzügyminiszter 1937. évi 40.409. számú rendelete, a vagyonváltság fizetése szempontjából a búza 1937. évi március havi árának megállapításáról. - 65. A m. kir. pénzügyminiszter 1937. évi 20.000. számú rendelete a forgalmi adókkal kapcsolatos számviteli teendők újabb szabályozásáról.
210 65. 20,000/1937.. P. Ü. M, e& alatt álló hátralék. A birságnapló lezárásáról készített leszámolási kimutatást január hó végéig a pénzügyigazgatóság mellé rendéit számvevőségnek kell megküldeni. A szemlék és naplók megnyitása, összegezése és lezárása. 7. §. (1) A számlákat a 13. §.' (1) bekezdésének rendelkezése szerint a naptári év végén le kell zárni, és a zárlat eredményeként mutatkozó hátralékot az előírási hasábban, a túlfizetést pedig a lerovás! hasábban kell a következő év nyitótételek ént egy összegben átvezetni. (2) Az egyes naplókba nyitó tételként a 13. §.'(2) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint foganatosított évvégi zárlat eredményeként megállapított hátralékot kell átvezetni. (3) Az 1936. évi háralékoknak és túlfizetéseknek az egyéni számlákra, illetve adónemenkint — gyüjtőkimutatás alapján — egyosszegben a vonatkozó naplókba történt átvezetése után a korábban a pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség által nyilvántartott, és a 6. l§. (7) bekezdésében foglalt rendelkezésnek megfelelően a forgalmi adóhivatallal közölt pénzbirságakat (pénzbüntetéseket) kell az egyéni számlákra és a birság-naplóba a 6. §. (8) bekezdésében előírt módon átvezetni. (4) A jelen szakasz (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések foganatosítása után az 1937. évi január, február és március havi előírásokat, törléseket, lerovásokat és visszatérítéseket kell a jielen rendeletben előÍTt módon — tételenkint átvezetni az új egyéni számlákra és a vonatkozó naplókba oly munkabeosztással, hogy az 1937. évi április hó 1-től kezdve a jelen rendeletnek megfelelően történő könyvelés és naplózás folyamatosságát átvezetési tételek ne zavarják meg. (5) A számlák előírás-tőke, előírás-pótlék, törlés és lerovás hasábjait naptári évnegyedenkint ceruzával összegezni kell, és az egyes hasábok összegeit az általános igazgatási célt szolgáló nyomtatványok csoportjában ezidőszerint 314. rakt. sz. alatt felvett nyomtatványon „SzámlaÖsszesítés"-be kell átvezetni, és annak alapján, a főösszegeket meg kell állapítani. A számlaösszesítést az előző évnegyedek eredményeinek figyelembevételével úgy kell elkészíteni, hogy az a naptári évnek eltelt egész időszakára vonatkozó eredményeket magában foglalja. (6) A naplóknak úgy a bevételi, mint visszatérítési, valamint a íetéti számla-naplónak a kezelését a lerovások szempontjából —'a bevételi naplók 12. hasábjába bevezetett bélyeglerovás számításba vétele nélkül —az (5) bekezdésbén említett nyomtatványon a napi zárlat foganatosítása végett külön ki kell .mutatni. A kimutatásban