Rendeletek tára, 1937
Rendeletek - 64. A m. kir. pénzügyminiszter 1937. évi 40.409. számú rendelete, a vagyonváltság fizetése szempontjából a búza 1937. évi március havi árának megállapításáról. - 65. A m. kir. pénzügyminiszter 1937. évi 20.000. számú rendelete a forgalmi adókkal kapcsolatos számviteli teendők újabb szabályozásáról.
65. 20.000/1937. P. Ü. M. sz, 201 hagyás ('határozat) alapján előírandó összeget kell bevezetni. Ha az előírandó összeg teljes egészében nem egy időpontban esedékes, az előírás együttes összegét a tárgyhasábba, míg az esedékességeknek megfelelő részösszegeket — a jogcímnek a 2., valamint az esedékes időpontoknak a 4. hasábban való feltüntetése mellett — egymás alatt külön sorban, az 5. hasábba kell bejegyezni. Tehát nem engedhető meg, hogy az egyes bevallásoknál a későbbi hónapokban esedékes Összeg ne a bevallás beérkeztekor, hanem csak az esedékesség hónapjában írassék elő. Az átalányról kiadott fizetési meghagyás alapján az előírást nem az egész átalánykivetési időszakra, hanem csak havonkjnt, az esedékességnek megfelelően kell bevezetni, hogy az esetleges időközi kiigazításoknak megfelelő előírások számhelyesbítés nélkül kerüljenek a számlára. A pénzbírságot (pénzbüntetést) az elsőfokú határozat kibocsátásakor kell előírni. A pénzbírságot (pénzbüntetést) az 1937. évi április hó l-től a számvevőségnél nem kell egyénenkint nyilvántartani, és a pénzügyigazgatóság forgalmi adóügyosztályában sem kell a 30.531/1932. VIII. b. szám alatt elrendelt nyilvántartást vezetni. (8) A 6. (előírás-adópótlék) hasábba a kiszámított késedelmi kamatjellegű adópótlékot a lerovásnak a (10) bekezdés szerint való elkönyvelésével egyidejűleg, és ugyanazon sorban kell előírni. A bírság jellegű adópótlékot, mint birságot azonban — ha ennek szüksége a fennálló hátralékok miatt még felmerül •— nem a 6., hanem az 5. hasábban kell előírni. (9) A 7. (törlés) hasábba be kell vezetni a tőkében, valamint az adópótlékban elrendelt törléseket. Az adópótlék törölt összege elé ugyanezen hasábban „P" betűt kell írni, a tőkében elrendelt törlésektől való megkülönböztetés végett. Az elrendelt törléseket teljes Összegükben kell (feljegyezni, tekintet nélkül arra, hogy a törlés következtében a számlán a törlések és lerovások Összege az előírások (tőke és adópótlék) összegét meghaladja-e, vagy sem. A törléseket csakis a pénzügyigazgatóságnak eredeti aláírással ellátott határozatai alapján szabad keresztülvinni. A tárgyhasábban a pénzügyigazgatóság törlést elrendelő határozatának számát, valamint a törlés jogcímét (kiviteli forgalmi adómegtérítés, adóhelyesbítés, behajthatatlanság, vagy elévülés) is minden esetben fel kell tüntetni. Ha a törlés valamely folyó évi előírással kapcsolatban történt, azt is fel kell tüntetni, hogy a törlés melyik előírási tételre vonatkozik, és a'törölt összeget ilyen esetben a 7.hasábba piros tintával kell bevezetni. Nem szabad a számlán törlésként bevezetni — a kiviteli forgalmi adómegtérítés kivételével' — az adóbevallásban feltüntetett adó összegéből teljesített levonásokat (pl. visszáru, engedmények miatt stb), mert az ilyen — a bevallások felülvizsgálata során is jogosnak elismert — levonásokat már az elő-