Rendeletek tára, 1937

Rendeletek - 43. A m. kir. igazságügyminiszter 1937. évi 100. I. M. számú rendelete, a bűnvádi ügyekben alkalmazott állandó bírósági szakértőkről. Állandó bírósági szakértői állás szervezése.

43. 100/1937. I. 1£. sus. 131 Vegyes és átmeneti intézkedések. 19. §. A jelen rendelet hatálybalépésének napján az addig ki­nevezett szakértők megbízása ideiglenessé válik; a megbízást azon­ban egy év alatt vagy véglegesíteni kell, vagy a szakértőt tiszte alól fel kell menteni. Az .igazságügyminiszter a kir. törvényszék teljes ülésének és a kir. ítélőtábla elnökének meghallgatása után a jelen rendelet ha­tálybalépésétől számított hat hónap alatt állapítja meg azt, hogy az egyes kir. törvényszékeknél ezidőszerint a szakismeretek mely ágára, és az egyes ágakban hány állandó bírósági szakértői állast rendszeresít (1. §.). Az igazságügyminiszter rendelkezésének közlése után a jelen §. első bekezdése értelmében ideiglenesen megbízott szakértők megbízásának véglegesítése iránt, vagy az üresedésbe jövő, illetve újonnan szervezett állandó szakértői állások betöltése iránt a jelen rendelet 9. és következő i§-aiban foglalt rendelkezések szerint kell előterjesztést tenni. Ez alkalommal azonban az olyan szakértő vég­legesítésének, aki három évnél rövidebb idő óta van alkalmazva, nem akadálya a 9. §. második bekezdésében említett az a körül­mény, hogy megbízásának tartama alatt szakértői minőségében egy­általában nem, vagy olyan kevés ízben alkalmazták, hogy adott véleményei alapján szakértelméről nem lehetett meggyőződést szerezni. 20. §. A jelen rendelet nem érinti a polgári ügyekben alkalma­zott állandó bírósági szakértőkre vonatkozó jogszabályokat. Az a körülmény, hogy valaki a kir. törvényszéknél polgári ügyekben állandó szakértőként már alkalmazva van, nem aka­dálya annak, hogy ugyanott állandó szakértőként bűnvádi ügyek­ben is alkalmaztass ók. 21. §. A kir. törvényszéki orvos is az állandó bírósági szak­értők közé tartozik; kinevezéséről és alkalmazásáról azonban kü­lön szabályok rendelkeznek. 22. §. A jelen rendelet hatálybalépésével a 3.700/1899. I. M. számú rendelettel (Rt. 1899. II. 768. o.) kibocsátott büntető ügy­viteli szabályok 35. és 36. §-a hatályát veszti. 23. §. Ez a rendelet az 1937. évi március hó 1. napján lép ha­tályba.. Budapesten, 1937. évi február hó 9-én. Dr. Lázár Andor s. k, I m. kir. igazságügy miniszte*' 9*

Next

/
Oldalképek
Tartalom