Rendeletek tára, 1937

Rendeletek - 256. A m. kir. minisztérium 1937. évi 7.690. M. E. számú rendelete, a kereskedelmi árucserével kapcsolatos fizetések rendezése tárgyában Rómában, 1937. évi november hó 19-én kelt magyar-olasz Megállapodás életbeléptetéséről.

m. 7.690/1937. M. E. m. 1173 A pótbefizetések, amelyeket az adósok esetleg kötelesek lesz­nek teljesíteni, ugyancsak a jelen Megállapodás rendelkezései sze­rint utaltatnak, át. 6. cikk. Olasz, illetőleg magyar eredetű és Magyarországba, illetőleg Olaszországba való bevitelre szánt áruk ellenértékéért előleg cí­mén eszközölt átutalások a jelen Megállapodás rendelkezései sze­rint fognak rendeztetni. Mindazonáltal egyetértés áll fenn a tekintetben, hogy a fenti átutalások csak akkor engedhetők meg, ha azok egy az illetékes hatóságok részéről már kiállított behozatali engedélyre vonatkoz­nak, az árura vonatkozó adás-vételi szerződésben ki vannak kötve, és a kereskedelmi szokásokkal megegyeznek. 7. cikk. Jelen Megállapodás a .transitu árukra nem nyer alkalmazást. Csupán azokra az árukra alkalmazandó, amelyeik az imoortáló Ál­lamban érvényben lévő rendelkezések szerint a másik államból származó áruknak tekintendők. 8. cikk. Ha a két ország közötti kereskedelmi árucseréből folyó fize­tések jelen Megállapodás lejártakor nem állanak egyensúlyban, annak az Államnak importálói, amelynek javára a másik Állam­ban fel nem használt összegek állnak rendelkezésre, kötelesek foly­tatni a behozott áruk ellenértékének befizetését a jelen Megálla­podás rendelkezésednek megfelelően,-egészen az említett összegek teljes felhasználásáig.. 9. cikk. A két Kormány mindegyike meg fogja tenni, a rátartozó, mindazokat az intézkedéseket amelyek a felen Megállapodás ren­delkezései alkalmazásának biztosításához szükségesek. Az Istituto Nazionale per i Cambi con l'Estero és ,a Magyar Nemzeti Bank meg fognak állapodni a jelen Megállapodás sza­bályszerű működésének biztosítására szükséges technikai részlet­kérdések tekintetében. 10. cikk. Jelen Megállapodás aláírásának napiától számított 3. napon lép életbe, és hatálya 1938. évi június hó 30-ig tart.

Next

/
Oldalképek
Tartalom