Rendeletek tára, 1937
Rendeletek - 253. A m. kir. minisztérium 1937. évi 7.200. M. E. számú rendelete, a kereskedelmi árucsere szabályozása tárgyában Rigában, 1937. évi november hó 16.-án kelt magyar-lett Megállapodás életbelépéséről.
253. 7.200/1937. M. E. sz. 1161 Lettország és Magyarország közötti árucserekereskedelemből származnak, valamint az árucserével együtt járó egyéb fizetésekre is. Külön megállapodás esetén a 4. cikkben említett számlákba bevonhatók a két ország turisztikai forgalmából származó fizetések is. 7. cikk. A jelen Megállapodás végrehajtásával megbízott két szerv mindent el fog követni avégből, hogy az, árucsere lebonyolítása elé államok hatóságai akadályokat ne gördítsenek. 8. cikk, Az adós fizetési kötelezettségétől csak akkor szabadul, amikor a hitelező követelésének teljes ellenértékét megkapta. Minden árfolyamkülönbség adott esetben a jelen Megállapodás rendelkezései szerint az adós és a hitelező között rendezendő. Egyetértés áll fenn aziránt, hogy ebben a tekintetben semminemű felelősség nem terhelheti a Magas Szerződő Feleket, sem pedig a jelen Megállapodás végrehajtásával megbízóit két intézményt. 9. cikk. A fizetési szolgálat költségeinek fedezésére mindkét intézmény minden befizetésre és kifizetésre közösen megállapítandó jutalékot fog felszámítani. 10. cikk. A jelen Megállapodás egy évi időtartamra köttetik. Aláírását követő 15-ik napon lép életbe. Ha nem mondatik fel két hónappal leiárta előtt, a jelen Megállapodás hallgatólag meghosszabbítottnak tekintendő, mindkét kormány fenntartván magának a jogot, hogy azt a következő szerződési év végére bármikor felmondhassa. Egyetértés áll fenn arra nézve, hogy felmondás esetén az aktív egyenlegeket kimutató állam köteles minden szükséges intézkedést megtenni a különbözet eltüntetése végett az adós államból származó áruk behozatala által. Kelt Rigában, két példányban, 1937. évi november hó 16-án. Török B. s, k. L. Ekis s. k.