Rendeletek tára, 1936
Rendeletek - 227. A m. kir. belügyminiszter 1936. évi 180.000. számú rendelete, a tüzrendészet újabb szabályozásáról.
794 227. 180.000/1936. B. M. sz. kölcsi és nemzeti szempontból kifogás alá nem; eső, magyar állampolgár férfi lehet. Azt, aki huszonegyedik életévét még nem töltötte be, tűzoltótestület kötelékébe felvenni nem szabad. A testi alkalmasságot díjtalanul kiállított illetékköteles hatósági orvosi bizonyítvánnyal kell igazolni. Aki életének hatvanötödik évét betöltötte, tényleges tűzoltói szolgálatot nem teljesíthet. (2) Hivatásos tűzoltóság tagjául csak azt a férfit lehet felvenni, aki az (1) bekezdésben megállapított feltételeken felül azt is igazolja, hogy katonai szolgálatot teljesített, és harmincadik életévét még nem töltötte be. Egyébként egyenlő feltételek fennforgása esetén előnyben kell részesíteni azokat, akik a háborúban arcvonalbeli szolgálatot teljesítettek, továbbá a vitézeket, és végül azokat, akik már megfelelő műszaki, tűzoltói vagy légvédelmi kiképzésben részesültek. (3) Hivatásos tűzoltóság főparancsnoka, parancsnoka, tisztje vagy gyakornoka csak az a férfi lehet, aki az 1883 : 1. te. 1. §-ának a) és b) pontjaiban megállapított kellékek fennforgását igazolja, katonai szolgálatot teljesített, legalább érettségi bizonyítványa vagy ezzel egyenlő értékű iskolai végzettsége van, és a Magyar Országos Tűzoltótisztképző Tanfolyamon (33—47. §.) tűzoltótiszti oklevelet is szerzett. Egyébként egyenlő feltételek fennforgása esetén azokat, akik háborúban arcvonalbeli szolgálatot teljesítettek, és a vitézeket, valamint a légi támadás elleni védekezésre kiképzetteket előnyben kell részesíteni. (4) Törvényhatósági jogú város hivatásos tűzoltóságának főparancsnoka, továbbá thj. és megyei város hivatásos tűzoltóságának parancsnoka csak az lehet, aki a (3) bekezdésben megállapított feltételekkel rendelkezik, és ezenfelül egyetemi, vagy más főiskolai végzettséget igazol. Egyébként egyenlő feltételek esetén a (3) bekezdés utolsó mondatában említetteken felül előnyben kell részesíteni azt is, akinek mérnöki oklevele van. (5) önkéntes, köteles és magántűzoltóság parancsnoka és tisztje csak az lehet, aki az (1) bekezdésben megállapított feltételeken felül a kerületi tűzoltói tanfolyam sikeres elvégzését is igazolja. (Ö) Az e rendelet hatálybalépésekor már alkalmazásban lévő hivatásos tüzoltótisztek ebben a rendeletben megállapított képzettség utólagos megszerzésére nem kötelezhetők, betöltött állásukban megmaradnak, és illetményeiket a 16. §. (7) és (8) bekezdései szerint kell megállapítani, betöltött állásuknál magasabb állást azonban csak ebben a rendeletben megállapított kellékek igazolása esetén tölthetnek be. (7) önkéntes, köteles és magántűzoltóság altisztjévé csak az nevezhető ki, akit erre szakképzettsége és rátermettsége alapján parancsnoka alkalmasnak tart, és aki a törvényhatósági tűzoltó-