Rendeletek tára, 1936

Rendeletek - 227. A m. kir. belügyminiszter 1936. évi 180.000. számú rendelete, a tüzrendészet újabb szabályozásáról.

790 227. 180.000/1936. B. M. sz. ságok és a községek szabályrendelettel szabályozzák (T. 10. §. (2) bek.). A szabályrendeletet ennek a rendeletnek hatálybalépésé­től számított egy év alatt kell megalkotni. (2) A szabályrendelet előkészítése során az illetékes mezőgaz­dasági, valamint kereskedelmi és iparkamara Véleményét is meg kell hallgatni. Tűzrendészeti intézkedéseknél irányadó szempontok. 4. §. (1) A tűzrendészet körébe tartozó, vagy ezzel kapcsola­tos hatósági intézkedéseket az egyes esetekben — a köz- és magán­gazdaság érdekeinek lehető kímélésével — a helyi viszonyoknak és az eltérő körülményeknek megfelelően kell megtenni. Különösen figyelembe kell venni a környezetet, az egyes anyagok, illetőleg tár­gyak tűzveszélyességének mértékét, valamint annak az épületnek szerkezetét, berendezését és rendeltetését, amelyre a tett intézke­dés vonatkozik. (2) Tűzrendészeti intézkedéseknél a légitámadás ellen irányuló védekezés szempontjaira mindig különös figyelmet kell fordítani. Tűzrendészeti szakértő meghallgatása. 5. §. (1) Tűzrendészeti, vagy tűzrendészeti vonatkozású ügyben döntés előtt az illetékes tűzrendészeti szakértőt mindig meg kell hallgatni, illetőleg a helyszíni szemlére mindig meg kell hívni. (2) Tűzrendészeti szakértők: az országos, kerületi, vármegyei, és járási tűzrendészeti felügyelő, a tűzoltófőparancsnok (tűzoltó­parancsnok), illetőleg a részéről ebből a célból kijelölt tűzoltótiszt. (3) Tűzrendészeti vonatkozású határozatok és intézkedések egy példányát az illetékes tűzrendészeti szakértőnek is meg kell küldeni. Tűzrendészeti szakértők törvényhatósági bizottsági és községi képviselőtestületi tagsága. Szakképviselők. 6. §. (1) Vármegyében a vármegyei tűzrendészeti felügyelő, törvényhatósági jogú városban — Budapest székesfőváros kivéte­lével — a tűzoltófőparancsnok tagja a törvényhatósági bizottság­nak, megyei városban pedig a tűzoltóparancsnok tagja a képviselő­testületnek. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlésében a tűzoltófőparancsnok jogállása ugyanaz, mint ame­lyet a fennálló jogszabályok (1934 : XII. te. 2. §. (2) bek.) a szak­szerűség képviselőire nézve megállapítanak (T. 6. i§.). (2) A tűzrendészeti szakértőt a törvényhatóságok szakbizott­ságai (1929 : XXX. te. 27. §., 1930 : XVIII. te. 33. §., és 1934 : XII. te. 5. §.) tűzrendészeti vonatkozású ügyekben meghallgatják. *,

Next

/
Oldalképek
Tartalom