Rendeletek tára, 1936
Rendeletek - 204. A m. kir. belügyminiszter 1936. évi 900. számú rendelete, a hatósági orvosi szolgálatról.
689 304. 9mnm. B. M. **, lyek által telepekre elhelyezett gyermekek rendszeres felügyeletét, és vezeti a beosztott egészségügyi védőnővel az egészségvédelmi szolgálatot; c) végrehajtja a fertőző betegségek elterjedése elleni védekezést szolgáló rendelkezéseket, szükség esetén vezeti a járványkőrházakat, ellenőrzi az általa, vagy a m. kir. tiszti orvos által elrendelt intézkedések foganatosítását, végzi a jogszabályok által rábízott védőoltásokat, illetőleg azok teljesítését ellenőrzi; d) ellenőrzi ,a népesség ivóvíz- és élelmiszerellátását, gondoskodik ezzel kapcsolatban vizsgálatokhoz szükséges mintának vételéről és a megfelelő vizsgáló intézethez beküldéséről; ellenőrzi a húsforgalmat; állatorvos, vagy erre a célra kiképzett húsvizsgáió hiányában végzi a húsvizsgálatot; e) egészségügyi szempontból figyelemmel kíséri a kisdedóvóintézeteket és az elemi népiskolákat; f) teljesíti a halottkémlést, szegényeknél ingyen, egyébként a törvényhatóság által szabályrendeletben megállapított díjazás fejében; a székhelyén kívül fekvő pusztákra kiterjedő halottkémlési kötelezettséget a törvényhatóság első tisztviselője határozza meg; g) közreműködik orvosrendőri és törvényszéki orvosi boncolásoknál; h) vezeti a nyilvántartásokat; i) teljesíti mindazokat a feladatokat, amelyeket valamely jogszabály vagy hatósági rendelkezés feladatkörébe utal; j) működéséről a m. kir. tiszti orvosnak havonta jelentést tesz. (2) A községi orvos ezenfelül vezeti az iktatókönyvet, és külön postakönyvet a hivatalos iratok feladásáról, illetőleg kézbesítéséről. 25. §. A körorvos a közegészségügyi körközségeiben: a) ellátja a községi orvosnak a 24. §-ban felsorolt feladatait azzal az eltéréssel, hogy halottkémlést csak azokban a községekben köteles teljesíteni, amelyekre vonatkozólag a törvényhatóság első tisztviselője a m. kir. tiszti orvos véleményének meghallgatása után kötelezi; b) a törvényhatóság első tisztviselője által előre meghatározott és megfelelően közhírré tett napokon időszaki látogatásokat tesz, es a látogatást erre a célra felfektetett működési naplóba bejegyzi. 1 C) Székesfővárosi hatósági szolgálatot ellátó orvosok. 26. §. (1) A székesfőváros tiszti főorvosának tennivalói megegyeznek .a m. kir. tiszti főorvosnak a jelen rendelet 22. §-ában meghatározott feladatkörével, azzal az eltéréssel, hogy a k) pontban felsorolt munkakörből csak a közgyógyszerellátás ellenőrzése feladata. .