Rendeletek tára, 1936

Rendeletek - 152. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1936. évi 13.281. K. K. M. számú rendelete.a győri kereskedelmi és iparkamara választási szabályzatának megállapításáról.

152. 13.281/1936. K. K. M. sz. 565 (2) A folytatólagos vagy új szavazásra a szavazatszedő kül­döttség elnöke azonnal határnapot tűz ki, amely az elnöki intéz­kedés napjától számított harmadik napnál korábbi, és nyolcadik napnál későbbi nap nem lehet. Az elnöknek erre vonatkozó ha­tározatát a szokásos módon azonnal közzé kell tenni, (3) A folytatólagos szavazásban csak azok vehetnek részt, akik a félbeszakított szavazásnál nem szavaztak. A szavazatok összeszámításánál a félbeszakítás előtt leadott szavazatokat is figyelembe kell venni. Egyebekben a folytatólagos és az új sza­vazásra ugyanazok a szabályok állanak, amelyek a szavazásra ál­talában irányadók. A szavazás befejezése. A szavazatok összeszámlálása. 33. §. (1) A szavazás befejezése után a szavazatszedő kül­döttség elnöke, a Itüldöttség legalább két tagjának, és ha jelen­vannak, a kamara megbízottjának és a bizalmi egyéneknek je­lenlétében lezárja a szavazóíveket, a visszautasítottak és kifogá­soltak jegyzékét. A lezárás záradék rávezetésével történik, amelyben a lezárás napján és óráján kívül fel kell tüntetni a szavazóívek szerint leadott szavazatok számát, a visszautasítot­tak jegyzékében a visszautasított választók számát, a kifogásol­tak jegyzékében a kifogásoltak számát. (2) Ezután a szavazatszedő küldöttség elnöke felnyitja az ur­nát, kiveszi, megszámlálja és csoportonkint külön-külön teszi a szavazólapokat tartalmazó borítékokat. A borítékokat csoporton­kint külön-külön vagy ő, vagy az általa megbízott küldöttségi tag felnyitja, és kiveszi belőle a szavazólapokat. (3) A borítékból kivett szavazólapról a szavazatszedő kül­döttség elnöke hangosan felolvassa a megjelölt lajstrom sorszá­mát, és a szavazólapot úgy helyezi az asztalra, hogy a jelenlevők bármelyike azt megtekinthesse. (4) A felolvasott sorszámokról az elnök, vagy az általa meg­bízott küldöttségi tag, vagy jegyző csoportonkint külön-külön jegyzéket vezet. Jegyzéket saját használatukra a küldöttségi tagok, a kamara megbízottja és a bizalmi egyének is vezethetnek. Ha a jelenlevő küldöttségi tagok, a kamara megbízottja és a bi­zalmi egyének valamelyike a szavazatok összeszámlálását nem tartja rendben levőnek, ellene óvást emelhet. 34. §. (1) Érvénytelen és a szavazás eredményének megálla­pításánál nem vehető számba a szavazat, ha 1. a szavazásra nem a hivatalos szavazólapot és borítékot használták; 2. a szavazólapon egy lajstrom sincs megjelölve, vagy több lajstrom van megjelölve; 37*

Next

/
Oldalképek
Tartalom