Rendeletek tára, 1936

Rendeletek - 149. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1936. évi 13.769. számú rendelete, a benzin felfüggesztett vámjának újabb alkalmazásáról. - 150. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1936. évi 2.787. K. K. M. számú rendelete, a fogadókban (szállodákban, penziókban), vendéglőkben és kávéházakban a borravalórendszer megszüntetéséről, és a százalékos rendszer bevezetéséről.

548 150. 2.787/1936. K. K. M. sz. (fogyasztó) által megállapított összeggel való díjazását, az úgy­nevezett borravaló rendszert meg kell szüntetni, és a száza­lékos rendszert kell bevezetni, amely abban áll, hogy az említet vállalatok tulajdonosai a vendégek (fogyasztók) kiszolgálásáért a számla végösszegének meghatározott százalékában kifejezett díjat számítanak fel. 2. §. Az 1. §-ban említett vállalatok alkalmazottainak a ven dégek (fogyasztók) kiszolgálásával kapcsolatos ténykedésükért a vendégektől (fogyasztóktól) külön díjazást (borravalót) kérni, és a vállalatok tulajdonosainak a külön díjazás (borravaló) kérését tűrni nem szabad. 3. §. Az 1. §-ban említett vállalatok tulajdonosai által a ven­dégek (fogyasztók) kiszolgálásáért szedett díj a vendég (fo­gyasztó) által fizetett számla végösszegének 15%-ánál, ha ez a végösszeg egy pengőt meg nem halad, tíz fillérnél több ' nem le­het. A kiszolgálásért szedett díjat a számlán (jegyzéken, elismer­vényen, nyugtán stb.) külön fel kell tüntetni. 4. §. (1) Az 1. §-ban említett vállalatok tulajdonosai a kiszol­gálásért felszámítandó százalékot megállapítani, és arra, valamint a borravaló kérése tekintetében fennálló tilalomra a vendégeket (fogyasztókat) az általuk látogatott összes helyiségekben szem­betűnő módon elhelyezett hirdetménnyel, valamint az étlapra és az itallapra vezetett közleménnyel figyelmeztetni kötelesek. A magyar, német, francia, angol és olasz nyelven közzéteendő hir­detménynek, illetőleg közleménynek szövege a következő: „Kiszolgálási díj fejében a számla összegének százalé­kát számítom fel. Ha a számla összege egy pengőt meg nem ha­lad, fillért számítok fel. Az alkalmazottaknak a vendég­től .(fogyasztótól) külön díjazást (borravalót) kérni nem szabad.'* (2) A fogadók (szállodák, penziók) tulajdonosai az (1) bekez­désben említett hirdetmény második mondatát elhagyhatják. 5. §. Az 1. §-ban említett vállalatokban kiszolgálási díj cí­mén beszedett összeg egészében a vállalatnak a vendégek kiszol­gálásával foglalkozó alkalmazottait illeti, azt közöttük kell a szo­kásos bérfizetési napokon megfelelő arányban felosztani; abból az irodai személyzetnek, a felírónak, a ruhatárosnak, a konyha­személyzetnek stb. juttatni semmit sem szabad. 6. §, Amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendel­kezés alá nem esik, kihágást követ el, és az 1928 : X. törvény­cikk értelmében pénzbüntetéssel büntetendő: 1. az 1. §-ban említett vállalatok bármelyikének az az alkal­mazottja, aki a 2. §-ban foglalt tilalom ellenére a vendégtől (fo­gyasztótól) külön díjazást (borravalót) kér; 2. az 1. §-ban említett vállalatok bármelyikének az a tulaj­donosa, aki a 2. §-ban foglalt tilalom ellenére megtűri, hogy az;

Next

/
Oldalképek
Tartalom