Rendeletek tára, 1936

Rendeletek - 69. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 1936. évi 60.000/1935. K. K. M. számú rendelete, az Állami Gépjáróművezetőképző Tanfolyam szervezeti szabályzatáról.

164 69; 6O.CO0/1935. K. K. M. sz. V.-FEJEZET. A tanfolyam záróvizsgája. A hallgatók vizsgára bocsátása, és a vizsga időpontjának a hall­gatókkal közlése. 27. §. (1) A rendes hallgatók a tanfolyam elvégzése után zá­róvizsgát tesznek, amelynek időpontjáról őket az igazgató a zá­róvizsga előtt legalább három nappal köteles értesíteni. (2) Az a rendes hallgató, aki a záróvizsgán betegség, vagy rajta kívül álló egyéb okból nem jelenhetik meg, köteles elmara­dását legkésőbb 24 órával a vizsga előtt az igazgatónak írásban bejelenteni. Ha ily esetben a hallgató elmaradását az igazgatónál kellően igazolja, az részére újabb vizsganapot tűz ki. (3) Az a rendes hallgató, akit a 25. §. (3) bekezdésében meg­határozott óraszám mulasztása miatt záróvizsgára nem bocsátot­tak, vagy aki a tanfolyamon záróvizsgát nem kíván tenni, to­vábbá azok a rendkívüli hallgatók, akik a gép járóművezetést is megtanulták, a fennálló rendelkezések értelmében tehetnek elmé­leti és vezetői vizsgát (9. §. 6. bek.). (4) Az a rendes hallgató, akit tanórák mulasztása miatt a 25. §. (3) bekezdésében meghatározott óraszám mulasztása miatt záróvizsgára nem bocsátottak, 6 hónapon belül a tanfolyamra féltandíj lefizetése mellett ismét jelentkezhetik. A vizsgabizottság. 28. §. A vizsgabizottság elnöke a kereskedelem- és közleke­désügyi miniszter kiküldöttje. Tagjai: a tanfolyam igazgatója; azon műszaki és jogi előadó, aki a tanfolyamon előadott; to­vábbá a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter által kine­vezett két tag, akik közül egyet a belügyminiszter kijelölése alap­ján, egyet gyakorlati szakismeretekkel rendelkező egyének kö­zül három évre nevez ki; végül a budapesti soros rendőrhatósági műszaki szakértő, illetőleg szakértők, és a gondnok, mint a bi­zottság jegyzője. » A záróvizsga. 29. §. (1) A záróvizsga szóbeli (elméleti) és gyakorlati. (2) A szóbeli (elméleti) vizsga a műszaki és közlekedésrendé­szeti rész anyagából áll. (3) Azok a rendes hallgatók, akik az első segélynyújtáshoz szükséges ismereteket a tanfolyamon szerezték meg, azokból a záróvizsgát megelőzően a Budapesti önkéntes Mentőegyesület­pen vizsgáznak, Ha ez a vizsga sikertelen, a hallgatót záróvizs-

Next

/
Oldalképek
Tartalom