Rendeletek tára, 1936

Rendeletek - 302. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1936. évi 25.430. számú rendeletével kiadott szabályzat a gazdasági szaktanárok képesítéséről.

302. 25.430/1936. V. K. M. sz. 1237 63. §. Az a jelölt, aki a szóbeli vizsgálaton az egyik tárgyból nem felelt meg, csak ebből a tárgyból legkorábban két hónap múlva javító szóbeli vizsgálatra bocsátható. 64. §. Ha a jelölt a pedagógiai vizsgálaton egyik tárgyból sem felelt meg, legkorábban hat hónap múlva ismételheti a vizsgálatot. 65. §. A jelölt akkor is folytathatja a vizsgálatát, ha az egyik tárgyból nem felelt meg, ha a jelölt szóbeli vizsgálat közben vissza­lép, a másik tárgyból is elégtelen osztályzatot kap, hacsak a vizs­gáló bizottság meg nem állapítja, és a jegyzőkönyvbe be nem ve­szi, hogy a visszalépésre elfogadható ok miatt kényszerült. 66. §. Hiányos készültség esetében javító, illetve ismétlő vizs­gálatot csak két izben lehet tenni. Ha a másodszori javítás, illetve ismétlés sem sikerül, a jelölt filozófiai és neveléstudományi isme­reteinek pótlására, legalább heti 10 órai hallgatás kötelezettségével, újabb két félévi egyetemi tanulmányra utasíttatik, és ennek igazo­lása után az egész vizsgálatot (zárthelyi írásbelit is) megismételheti. F) A kiegészítő pedagógiai vizsgálat. 67. §. A kiegészítő; pedagógiád vizsgálat csak szóbeli, és felöleli a hazai és külföldi szakoktatás fejlődésének,' mai állapotának, és a gazdasági szakiskolák tanítástervének: különösen a jelölt szakjára vonatkozó tanitástervek és módszeres utasítások ismeretét. A kiegészítő pedagógiai vizsgálatot a kiegészítő szakvizsgálat­tal egyidejűleg is le lehet tennis ha a jelölt a szaktárgyából meg­felelt. A kiegészítő pedagógiai vizsgálat sikertelenség esetében legko­rábban két hónap múlva ismételhető meg. Jegyzet: Ha a kiegészítő szakvizsgálatot tett jelöltnek még Tiincs pedagógiai vizsgálata (hanem csak középiskolai szakvizsgá­lata), a megfelelő tanítási gyakorlat kimutatása után teljes pedagó­giai vizsgálatot kell tennie. VI. A Gazdasági Szaktanárképző Intézeten szerzett oklevelek. 68. §. A kereskedelemtudományi szakcsoportokra képesített je­lölt a következő szövegű oklevelet kapja: Gazdasági szaktanári oklevéJ. Mi, az Országos M. Kir. Gazdasági Szaktanár vizsgáló Bizott­ság elnöksége bizonyítjuk, hogy úr, úrhölgy, ki az évben született vallású és felsőbb tanulmányaik végezte * taríári képesítő vizsgálatot tett, még pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom