Rendeletek tára, 1935

Rendeletek - 346. A m. kir. pénzügyminiszter 1935. évi 70.000. számú rendelete, az épületek átalakításával kapcsolatban engedélyezhető adókedvezményekről.

346. 70.000/1935. P. Ü. M. sz. 1471 désében foglalt kizáró ok nem forog fenn. Budapesten a mellék­leteket elegendő egy-egy példányban csatolni. (3) Ha az átalakítási munkálatokhoz építési engedélyre van szükség, az építési engedélyt külön kell kérni. (4) Ha a házbirtokos a Pénzintézeti Központ tagjai sorába tartozó pénzintézetek által a házak tatarozása céljából rendelke­zésre bocsátott hitelt vesz igénybe, úgy a bejelentésben ezt a kö­rülményt kifejezetten meg kell említeni. (5) Az (1) bekezdésben említett hatóság köteles a terveket és költségvetéseket részletesen felülvizsgálni, és amennyiben szük­ségesnek mutatkozik, különösen, ha a költségvetésben feltüntetett munkálatok közt olyanok is vannak, amelyeknek utólagos ellen­őrzése nehéz, még a munkálatok megkezdése előtt a helyszínen szemlét is tartani. (6) Az (1) bekezdésben említett hatóságok kötelesek a náluk történt bejelentésekről jegyzéket vezetni, és azt minden hó vé­gén a pénzügyigazgatósághoz beterjeszteni. A jegyzékben a be­jelentett költségeket is fel kell tüntetni. (7) A pénzügyigazgatóság, a házbirtokos kérelmére, az (1) be­kezdésben felsorolt hatósághoz beterjesztett iratok beszerzése és felülvizsgálata, esetleg helyszíni szemle alapján közölni tartozik, bogy a bejelentett átalakítási munkálatok közül melyek azok, amelyek — feltéve, hogy a munkálatok megfelelően hajtatnak végre, a felmerült költségek szabályszerűen . igazoltatnak, és az előírt mérvet elérik, — a jelen rendelettel biztosított adókedvez­mények igénybevételére jogalapot szolgáltatnak. (8) A m- kir. adóhivatal köteles a házbirtokos kérelmére fel­világosítással és útbaigazítással szolgálni. Ha a felvilágosítást írás­ban kérték, a választ is írásban kell megadni. (9) Minden 5.000 pengőn felüli munkánál az építkezés me­netét feltüntető építési naplót kell vezetni. (10) Az (1) bekezdésben említett hatóság az átalakítási mun­kálatokat azok tartama alatt a szükséghes képest, de legalább egyszer a helyszínen ellenőrizteti annak a megállapítása céljából, bogy a munkálatokat a terveknek és költségvetéseknek megfe­lelően végzik-e, vagy sem. (Ili) Ugy az* előzetes, mint az időközi ellenőrzés napját és eredményét a tervekre, illetőleg költségvetésekre fel kell je­gyezni. 13. §. (1) Az átalakítási munkálatok befejezését legkésőbb a befejezés napjától számított 30 nap alatt ugyancsak a 12. §. (1) bekezdésében megjelölt hatósághoz írásban kell bejelenteni. Eb­ben a beadványban fel kell tüntetni azt az összeget, amely után a házbirtokos az adókedvezményeket igényli. A határidőt a pénzügyigazgatóság indokolt kérelemre meghosszabbíthatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom