Rendeletek tára, 1934
Rendeletek - 257. A m. kir. kereskedelemügyi miniszternek és a m. kir. belügyminiszternek 1934. évi 50.000. K. M.számú rendelete, a közszállításokról és a hazai beszerzés kötelezettségéről.
257. 50.000/1934. K. M. sz. 881 9. annak a megjegyzését, hogy a szerződést hány eredeti példányban állították ki, és ezeket kinek adták át. (2) Ezenkívül a szerződésbe a közszállítás természetéhez képest a Szabályzat rendelkezéseinek megfelelő egyéb kikötéseket is, fel lehet venni. A Szabályzattal ellentétes kikötéseket felvenni tilos. A szerződés időtartama. 60. §. (1) A szerződéseket legfeljebb három évre lehet kötni. Ha azonban a szolgáltatás piaci (tőzsdei) ára gyakran változik, a szerződés csak egy évre szólhat. Állama közszállítások esetén három évnél hosszabb, de hat éven túl nem terjedő időre szóló szerződéshez az illetékes miniszter esetről-esetre, vagy az általa jóváhagyott szabályzat keretében adott felhatalmazása, hat évnél hosszabb időre szóló szerződésihez pedig a minisztertanács jóváhagyása szükséges. Törvényhatóságok csak a belügyminiszter, községek csak a vármegyei törvényhatóság előzetes engedélye alapján köthetnek hat évnél hosszabb szerződést. (2) A m. kir. honvédség szerződéseihez minisztertanácsi jóváhagyás csak akkor kell, ha tíz évnél hosszabb időre szólnak, az 1. §-ban említett biztosító intézetek hat évnél hosszabb szerződéseihez pedig nem a minisztertanács, hanem a belügyminiszter jóváhagyása szükséges. (3) Állami közszállítások esetében tíz évnél hosszabb tartamú szerződések megkötéséről a jóváhagyást követő évi költségvetés indokolásában a törvényhozásnak jelentést kell tenni. (4) Építési szerződéseket annyi időre kell kötni, amennyi az építés teljes lebonyolításához szükséges. (5) Az 1897 : XX. te. 42. §-a értelmében nagyobb és hosszabb időre terjedő kötelezettséggel járó építési szerződéseket csak a törvényhozás előzetes felhatalmazása alapján lehet megkötni. (6) Tilos az olyan kikötés, hogy a szerződés felmondás hiányában határozott vagy határozatlan ideig hatályban marad. Ellentétes rendelkezések a szerződésben. 61. §. Ha a szerződés és mellékletei ellentétes rendelkezéseket tartalmaznak, elsősorban a szerződés, mint fŐokmány rendelkezései irányadók. A szerződéskötést megelőző időből származó, és a szerződéssel ellenkező esetleges szóbeli vagy írásbeli megállapodások, és a feleknek a szerződéssel ellenkező hallgatólagos tényei (facta concludeníia) az ajánlat elfogadásával, illetve a külön-okiratba foglalt szerződés aláírásával hatályukat vesztik.