Rendeletek tára, 1933

Rendeletek - 374. A m. kir. honvédelmi miniszter 1933. évi 9.300 eln. számú körrendelete, a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló 1933: VII. törvénycikk végrehajtási utasításának kiadásáról.

374. 9.300/1933. H. M. ein. sz. 2845 olyan változás következik be, amely pénzellátásihoz való igényét a lemondástól függetlenül is megszüntette volna a nélkül, hogy az említett hozzátartozóinak, illetőleg vele szemben eltartásra jo­gosultaknak ellátási, illetőleg járadéksegélyigényét is érintette volna, a lemondás a pénzellátás, illetőleg a járadéksegély iránti kérelem teljesítésének nem akadálya. . • 28. Szünetelés feltétlen lemondás esetében (Hrt, 5. §. 1. bek. a) pont és 2. bek.). A pénzellátásról részben lemondani, vagy a lemondást a já­radékhoz tartozó nevelési pótlékra, illetőleg árva járadékra nem vonatkoztatni néni lehet. A lemondásig a Bírt. 5. §. 3. bekezdésé­ben meghatározott esettől eltekintve, feltételhez kötni nem lehet, valamint a lemondó nyilatkozatban kikötéseket sem lehet tenni. A feltétlen lemondást minden esetben a nyilvántartó .hatóság által hi telesített aláírással ellátva írásban kell benyújtani a köz­ponti illetményhivatalhoz. Kiskorú érdekelt esetében a lemondó nyilatkozathoz csatolni kell a gyámhatóság jóváhagyását tartal­mazó határozatot is. Ha a feltétlen lemondás az előírt alakiságok­nak megfelel, a központi illetményhivatal ezt saját hatáskörében elfogadja, és a megfelelő időre a pénzellátást a nyilvántartó ha­tóság értesítése mellett szünetelteti. A lemondási időre szünetelő pénzellátás utólagos folyósítására a lemondott hadigondozott igényt semmiféle címen nem támaszthat. 29. Eljárás feltételes lemondás esetében (Hrt. 5. §. 1. bek. a) pont. és 3. bek.). A Hrt. 5. '§. (3) bekezdésében említett feltételes lemondást írásban kell bejelenteni a hadigondozó bizottságnak, mely azt a feltételül bejelentett vagyoni előny elnyerésének értékéről, és ki­látásairól szóló tájékoztató jelentése kapcsán felterjeszti a honvé­delmi miniszterhez. 30. A feltételes lemondás hatósági közlése és feljegyzése (Hrt 5. §. 3, bek.). A honvédelmi miniszter annak a hatóságnak (intézménynek), amelyik a kért előny nyujtásáta illetékes, a feltételes lemondást azzal a felhívással adja tudomására, hogy amennyiben a kért előnyt a hatóság (intézmény) a lemondástól feltételezetten nyújtja, erről a továbfci intézkedés végett értesítse a honvédelmi minisztert, aki a járadék szüneteltetése iránt a központi illetmény­hivatalnál, és a járadék szünetelésének nyilvántartásba vétele iránt a nyilvántartó hatóságnál rendelkezik. A nyilvántartó hatóság a honvédelmi miniszter rendeletére a hadigondozott nyilvántartásá­ban feljegyzi a nyert támogatást, a pénzellátásról való lemondást, annak okát és határidejét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom