Rendeletek tára, 1933

Rendeletek - 273. A m. kir.belügyminiszter 1933. évi 162.000. számú rendelete, a tánc- és mozdulatmüvészet-tanítóképzés szabályozásáról.

273. 162.000/1933. B. M. sz. 2361 (7) Sikertelen vizsga esetén a bizottság a vizsga egyszeri megismétléséinek legrövidebb idejét is megállapítja. (8) Ismétlővizsgát legkorábban a záróvizsgától számított két hó eltelte után lehet tenni. (9) Ha a bizottság, a jelöltet az ismétlővizsgán sem képesí­tené, ez újabb vizsgát csak a belügyminiszter engedélye alap­ján tehet. (10) A jelöltet mind.az ismétlő, imind az újabb vizsgán a záróvizsga mindéin tárgyából újból meg kell vizsgálni. (11) A vizsga eredményéről jegyzőkönyvet kell felvenni. (12) Aki a vizsgán betegség vagy egyéb rendkívüli körül­mény miatt nem jelenhetnék meg, köteles elmaradását a vizsga előtt legalább 24 órával az igazgatónak bejelenteni. Az igazgató ebben az esetben a vizsgázó részére újabb vizsganapot tűz ki, és erről a tanfolyam felügyelőjének jelentést tesz. (13) Mind az ismétlő-, mind az újabb vizsga díja ugyan­annyi, mint a záróvizsga díja. III. FEJEZET. A tánc- és a mozdulatmüvészet nyilvános tanítására jogosító ok­levél kiadása. Az oklevél és annak szövege. 22. §. Tánc vagy mozdulatmüvészet nyilvános tanítására jo­gosító oklevelet csak képesítő vizsga alapján szabad kiadni. Az oklevél szövegét az ehhez a rendelethez mellékelt minta tünteti fel. 23. §. Ha a tanfolyam egyik szakán már oklevelet szerzett egyén a tanfolyam másik szakát is sikerrel végzi el, erről részére külön oklevelet kell kiadni. Elveszett oklevél pótlása 24. §. (1) Elveszett oklevélről másodlatot az eredeti oklevélre vonatkozó megsemmisítési eljárás befejezése után a tanfolyam felügyelőjének hozzájárulásával az igazgató állít ki. (2) A másodlatot a tanfolyam igazgatóságától szabályszerűen bélyegzett kérvényben kell kérni, melyben lehetőleg az eredeti oklevél kiállításának pontos idejét is meg kell jelölni. (3) A másodlat kiállításáért 10 (tíz) pengőt kell a tanfolyam pénztárába befizetni. Az oklevélen jelezni kell, hogy „Másodtat" és a kiadott másodlatokról külön nyilvántartást kell vezetni. Magy. Rend. Tára 1933. VII—IX. 150

Next

/
Oldalképek
Tartalom