Rendeletek tára, 1933

Rendeletek - 81. A m. kir. belügyminiszter 1933. évi 212.000. számú körrendelete, a hastífusz (hasi hagymáz) elleni védekezésről.

81. 212.000/1933. B. M. s z. 1225 rendelkezés a tulajdonos szegénysége miatt keresztül nem vihető, legalább egy vastag (kb. 20 cm.) agyagréteggel jól kidöngölt, hé­zagmentesen befedhető gödör- készítését kell elrendelni. Az ily tárgyban hozott hatósági véghatározatokat azonban, az esetleg benyújtott fellebbezésre való tekintet nélkül, haladéktalanul vég­re kell hajtani. A község (város) közönségét pedig nyomatékosan kell figyel­meztetni, hogy ürülékét, saját jól felfogott érdekéiben, csakis az árnyékszéknek gödrébe ürítse. Járvány esetében az árnyékszékek­nek naponta, frissen készített mésztejjel való fertőtlenítését kell . elrendelni. Gondot kell továbbá fordítani a fentidézett törvényhely alap­ján az ivóvíz tisztaságának megóvására is. Ezért az ivóvizet szol­gáltató kút környékéin, legalább 10 méteres sugarú körben ár­nyékszéket, pöcegödröt, trágyadombot, vagy más szennyező be­rendezést létesíteni, továbbá ruhát, fehérneműt, valamint edénye­ket mosni nem szabad. A kutat jól zárói fedéllel kell ellátni, és a kút környékét olyképpen kell feltölteni, hogy az elhasznált víz a kútba vissza ne folyhasson. Oly helyeken pedig, ahol a kúthoz itatásra állatokat is hajtanak, nehogy az állatok a talajt sárrá ta­possák, a kút környékét kaviccsal, kővel vagy téglával kell bur­kolni. Az állatitatásra szolgáló vályút a kúttól legalább öt méter távolságra szabad csak elhelyezni. A kútvedreket kereszthuzattal kell ellátni, hogy a vízmerítő saját edényét a vederbe ne márt­hassa. II. Eljárás hastífuszmegbetegedések esetében. Hastífuszmegbetegedés esetén köteles a község (város) arra hivatott szakközegei útján gondoskodni arról, hogy a közegész­ségügyi követelmények a község (város) területén a legszigorúb­ban betarttassanak, és a betegség továbbterjedése lehető módon mega'kadályOiZtassék. E célból azt a házat (lakást), amelyben has­tífuszmegbetegedés történt, feltűnő, illetőleg könnyen észrevehető helyen vörös (fertőző) cédulával kell megjelölni, amelyet addig eltávolítani nem szabad, amíg a hatósági záró-fertőtlenítést nem foganatosították. Az ily házba (lakásba) közvetlenül odatartozó egyéneken, továbbá az orvoson, ápolónőn, vagy fertőtlenítőn kí­vül senki be nem léphet. A hastífuszban szenvedő beteget az egészségesektől el kell különíteni, illetőleg amennyiben ez keresztül nem vihető, kórház­ba kell szállítani. Miután a légy egyik legnagyobb terjesztője a betegségnek, a beteg szobájában, és az egész lakásban megfelelő számú légy­fogót vagy légyölŐ-papírt, vagy más erre a célra szolgáló légy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom