Rendeletek tára, 1932
Rendeletek - 373. A m. kir. belügyminiszter 1932. évi 141.424. számú körrendelete, magyar hatóságok által kiállított lejárt útlevelekkel, és magyar állampolgároknak vélelmezhető egyének útlevél nélkül belépésének szabályozásáról, valamint az útlevelek érvénytelenné nyilvánításáról.
373. 141.424/1932. B. M. ,sz. 1127 Altalános szabály, hogy idegen honosok szabályszerű útlevél nélkül äz ország területére semmi körülmények között be nem bocsáthatók; magyar honosoktól viszont, ha magyar állampolgárságukat a jelen rendeletben foglaltak figyelembevételével igar zolni tudják, a bebocsátás meg nem tagadható. Miután azonban gyakran megesik, hogy idegen honosok a határátlépés alkalmával magukat magyar állampolgároknak vallják, és ezúton kísérlik meg az országba való bejutást, ezen visszaélések meggátlása végett is, a határon lejárt magyar útlevéllel, illetve útlevél nélkül belépni szándékozókkal szemben az eljárást a következőképpen szabályozom. í. A m. kir. rendőrség határszéli kapitányságának (kirendeltségének) meg kell állapítani a lejárt útlevéllel belépni szándékozó személyazonosságát, tőle az útlevelet el kell venni, és ellene a 8.720/1922. M. E. sz. rendelet, valamint az 1903: VI. te. 15. §-ának 2. bekezdése értelmében a kihágási eljárást meg kell indítani. Amennyiben a lejárt útlevél 1922. évi július hó 26. napja előtt állíttatott ki, úgy igazoltatni kell a belépni szándékozóval magyar állampolgárságát, vagy ha ezt kétségkívül megállapítani nem lehet, legalább azt, hogy Magyarországon rendes lakóhellyel bír. Ehhez az igazoláshoz szükséges hiányzó adatok lehetőleg a fél költségére távirati úton szerzendők be az illetékes belföldi hatóságtól. •;;( A fent megalapított eljárás, illetve igazolás után az illetőt, a vonatkozó törvényes rendelkezések figyelembevétele mellett, be kell bocsátani, azonban tőle még, ha megfelelő készpénzzel rendelkezik, az 1 évre szóló útlevélkiállítási díjat (2 pengő vagy 15 pengő) is be kell szedni (Lásd a 215.461/1931. B. M. számú korrendeletet (Rt. 1931'. 1719. o.). Amennyiben a lejárt útlevél 1922. évi július hó 26. előtt állíttatott ki, és az útlevél tulajdonosa magyar állampolgárságát, vagy legalább azt, hogy Magyarországon rendes lakhellyel bír, semmiféle módon igazolni nem képes, úgy abban az esetben, ha a rendőrkapitányság (kirendeltség) megítélése szerint a tolonc^ szabályzat 2. §. a) pontjában meghatározott körülmények forognak fenn, a rendőrhatóság ennek megfelelően intézkedik; ha pedig ennek szüksége, a körülmények mérlegelése és megítélése szerint, nemi áll fenn, úgy az illetőt bebocsátja, azonban őt elő;zőleg személyi adatai, utazásának célja felől részletesen kihallgatja, és az erről felvett jegyzőkönyvet (melyben a bebocsátandó magyarországi pontos címét is meg kell jelölni) közvetlenül a m: k'ír. belügyminisztérium VHI/a, (közbiztonsági) osztályához terjeszti fel. Amennyiben valamely állítólagos magyar állampolgár útle-