Rendeletek tára, 1931
Rendeletek - 171. A m. kir. minisztérium 1931. évi 3.600 M. E. számú rendelete, az egyes gabonaneműek értékesítése érdekében az 1931/1932. gazdasági évre szükséges intézkedésekről.
838 171. 3.600/1931. M. E. sz. vámhivatali vizsgálat után a bejelentési íven igazolja a kivitelre bejelentett árunak a bejelentési íven feltüntetett áruval való azonosságát. (3) A belső vámhivatali vizsgálatot az ügyfelek rendelkezéséhez képest belterületi vámhivatalok is elvégezhetik. Ebben az esetben a belső szemle megtörténte után a bejelentési ívnek a megfelelő igazolással ellátott másodpéldányát a fuvarlevélhez csatolják, és az árú kiléptetését végző határszéli vámhivatalhoz küldik. A belterületi vámhivatal által vámkezelt ilyen árukat a nélkül, hogy a határszéli vámhivatalhoz külön utaltatnának, ólomzárral kell ellátni, és ezeknek az őlompecséteknek az alkalmazását a fuvarlevélen, amelyen a vámkezelés megtörténtét is fel kell tüntetni, meg kell jelölni. A belterületi hivatalnál kezelt árukat minden esetben a kiviteli jegyzéklajstromban kell elkönyvelni. A jegyzéklajstroninak téletszámait a fuvarlevél záradékában és a bejelentési íveken feltétlenül fel kell tüntetni. A forgalmi adóbejelentési ív első példányát a belterületi hivatalnál a megfelelő lajstromhoz kell csatolni. (4) Az árukiléptető határszéli vámhivatalok a belterületi hivatalok által belső vizsgálat alá vett árukat . odaérkezésükkor külső szemle alapján külön könyvelés nélkül kiléptetik, ennek megtörténtét pedig a forgalmi adóbejelentési ív másodpéldányán igazolják. Azután a bejelentési ívet az azon feladóként szereplő ügyfélnek portóköteles ajánlott levélben, nem a hivatal postakönyvével, hanem külön feladóvevény mellett naponkint elküldik. Az árukiléptető határszéli vámhivatalok a belterületi vámhivataloktól hozzájuk érkező forgalmi adóbejelentési íven feltüntetett kiviteli jegyzék lajstromszámát, a feladóként szereplő ügyfél nevét és lakóhelyét (telephelyét), az áru kiléptetésének és a bejelentési ívek visszaküldésének idejét feltüntető nyilvántartást kötelesek vezetni. Az ajánlott levélben visszaküldött bejelentési ív postai feladóvevényét ennek a nyilvántartásnak mellékleteként kell megőrizni. Ha az áru belső vizsgálatát is határszéli vámhivatal végzi, a kiléptetés igazolásán kívül természetesen az előző bekezdésben megszabott teendőket is el kell látnia. ' (5) A hajózási forgalomban a kiléptetés igazolása az általános rendelkezéstől eltérően a 169.107/1929. számú pénzügyminiszteri rendelet alapján kiadott 8.867/1930. számú központi vámigazgatósági rendeletben szabályozott eljárás szerint történik. E szerint a hajózási forgalomban a kivitel igazolását igénylő és valamely belterületi vámhivatal által kezelt áruk kiléptetését a kiléptető vámhivatal, a kivitel igazolását azonban az áru kiviteli vámkezelését teljesítő belterületi hivatal végzi, illetőleg a vonatkozó okmányokat ez a hivatal intézi el, de csak akkor, ha a