Rendeletek tára, 1931

Rendeletek - 136. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1931. évi 52.166. számú rendeletével kiadott II. függelék a Bodrogközi gazdasági vasút engedélyokiratához.

530 136. 52.166/1931. K. M. sz. mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított, és úgy a köz­ponti, mint a vidéki telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, amelyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetőleg be nem fásítása, valamint cserje- és bokornövényektől menten tartása örök időkre biztosíttatik. Csuszamlások vagy más természetű deformációk meggátlása és megszüntetése céljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák alkalmazandók. Előreláthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformációra hajlandó terepen a szükségesnek mutatkozó teljesítmények még a földmunkák megkezdése, illetőleg általában a terep és talaj egyen­súlyának megbolygatása előtt, egyébként pedig az építés közben, vagy a műszaki felülvizsgálat, esetleg pedig a műszaki utófelül­vizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terjede­lemben hajtandók végre. Ár-, illetve belvízterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszín legalább 0.80 méterrel a legmagasabb ár-, illetőleg belvízállás felett tartandó. Mindenütt ott, ahol azt a helyi viszonyok és körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozékai — az építés közben vagy a műszaki felülvizsgálatnál, vagy pedig a mű­szaki utófelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben — biztosítandók. A hó- vagy futóhomokbefúvásnak különösen és . nagyobb mértékben kitett vonalrészeken a befuvás meggátlására szüksé­gesnek mutatkozó munkák és egyéb védő intézkedések a pálya építése közben, vagy a műszaki felülvizsgálatnál, vagy pedig a mű­szaki utófelülvizsgálat, vagy későbbi tapasztalatok eredménye alapján fognak megállapíttatni, és az építési tőkéből kihasított külön rendeltetésű tartalékalap terhére elrendeltetni. A műtárgyak tartószerkezeteinek alsó éle és a legnagyobb ár, illetőleg belvizek színe között — az érintett vízfolyások vagy belvizek természetéhez és fontosságához, valamint a különböző műtárgyak nagyságához, és a még egyébként figyelembe jövő vi­szonyokhoz és körülményekhez képest — áteresztőknél és kisebb hidaknál legalább 0.5—1.0 m., a Tiszahíd medernyílásainál legalább is 5.6 m ; a Tiszahíd ártéri nyílásainál pedig legalább is 2.0 m. -nyilt magasság maradjon. Mindazon helyeken, hol a pálya folyókat, patakokat vagy egyéb vízfolyásokat megközelít, a partok leválás és kimosás ellen kellően biztosítandók. Folyók, patakok és egyéb vízfolyásoknak az áthidalásokhoz

Next

/
Oldalképek
Tartalom