Rendeletek tára, 1931

Rendeletek - 88. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1931. évi 640—0—37. eln. számú rendelete, a polgári iskoláról szóló 1927. évi XII. tc. végrehajtásáról.

88. 640—0—37/1931. V. K. M. ein. sz. 321 tési, sem fizetéskiegészítő államsegélyt nem engedélyez. 47. §. Törvényhatóságok, községek (városok) és hitfelekeze­tek polgári iskola felállítását annak megnyitása előtt legalább négy hónappal a kir. főigazgató, illetőleg az egyházi főhatóság útján a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek bejelen­teni tartoznak, és ugyanakkor annak igazolására, hogy a törvényes követelmények teljesítése és az iskola fenntartása biztosítva van, bemutatják az iskola elhelyezésére szolgáló, vagy emelendő épület tervrajzát, a bútor- és tanszerfelszerelés leltárát s fedezeti részé­ben hiteles okmányokkal támogatott költségvetését, valamint az esetleg már alkalmazott tanárok képesítését igazoló és személyi viszonyaikra vonakozó okmányokat. Amennyiben a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a bejelentéstől száimított két hónap alatt a felállítás ellen észrevé­telt nem tesz, az iskola működését megkezdheti. 48. §. A törvény 10. §-a értelmében társulatok és magánosok polgári iskola fenntartására engedélyt csak abban az esetben nyer­hetnek, ha a társulatok külön erre a célra alakultak, alapszabá­lyaik jóváhagyást nyertek, illetőleg ha a magánosok polgári is­kolai tanári oklevéllel bírnak, és igazolják, hogy az iskola fenn­tartásához szükséges anyagi eszközökkel rendelkeznek, és így a törvényes kívánalmaknak mind személyi, mind dologi vonatko­zásban mindenben eleget tudnak tenni. A társulatok és magánosok polgári iskola létesítésére vonat­kozó engedély iránti kérvényeiket az iskola megnyitása előtt legalább 4 hónappal az illetékes polgári iskolai kir. főigazgatóhoz tartoznak benyújtani. A kérvényhez csatolandók: a) társulati iskola kérelmezése esetén a jóváhagyott alap­szabályok, magán polgári iskola kérelmezése esetén a folyamodó­nak összes személyi okmányai (születési, erkölcsi, honossági, va­gyoni állapotára vonatkozó helyhatósági bizonyítvány, polgári iskolai tanári oklevél, esetleges szolgálati bizonyítványok); b) a társulat (magánegyén) vagyoni erejét, teljesítő képessé­gét igazoló hatósági bizonyítvány; c) az iskola elhelyezésére szolgáló épület tervrajza, a mére­tek feltüntetésével; d) az iskola költségvetése; e) az iskola bútor- és tanszerfelszerelésének jegyzéke; f) nyilatkozat arról, hogy a folyamodó az iskola fenntartásá­val együtt járó összes törvényes és a jelen utasításban foglalt követelményeknek mind személyi és dologi, mind tanulmányi és fegyelmi szempontból eleget tesz. 49. §. Ha a társulati vagy magániskola engedélyezését a kir. főigazgató a helyi közigazgatási hatóságok meghallgatása után Magy. Rend. Tára, 1931. 1—ffi. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom