Rendeletek tára, 1931

Rendeletek - 14. A m. kir. minisztérium 1931. évi 1.180. M. E. számú rendelete, a Hajózási és Rendőri Szabályzat, valamint e Szabályzat I. melléklete (Különös rendelkezések a vízihálózat egyes szakaszaira nézve) egyes rendelkezéseinek módosításáról.

ÎOS 14. 1.180/1931. M. E. sz. „Ha egy gőzhajó egy másik, vele egy irányban haladó gőz­hajót meg akar előzni, amit azonban csak akkor tehet meg, ha amaz útjából kitért, a szabad utat öt egymást követő hosszú síp­vagy szirénajellel kéri, mielőtt még az előtte lévő hajót kis távol­ságra megközelítette volna, menetsebességét pedig meglassítja". (E szakasz szövegének többi része változatlanul megmarad.) Vontató gőzhajók megvilágítása menetközben. 69. §. (Az első négy bekezdés változatlanul megmarad.) Az utolsó bekezdés helyébe a következő új szöveg kerül: ,,A vontató gőzhajó azonkívül köteles még vontatás közben kéménye vagy hátsó árboca mögött egy kis fehérfényű lámpát viselni, amely után a vontatott hajók igazodhatnak; azonban e lámpának elölről nem szabad látszani, és fénye homályos üveggel mérséklendő." Hangjelek ködös időben. 89. §. Az első bekezdés helyébe a következő új szöveg kerül: „Ködös időben, sűrűn szitáló esőben, hóviharban vagy zápor­esőben a kikötőkön kívül állomásozó, de nem teljesen a hajózó úton kívül fekvő gőzhajók kapitányainak vagy vezetőinek a hajó­harangot éjjel-nappal szólaltatniuk kell, és pedig legalább percen­kint, gyors ütemben, körülbelül öt másodpercig." (E szakasz szö­vegének többi része változatlanul megmarad.) II. A Hajózási és Rendőri Szabályzat I. mellékletének 2., 27., 28. és 29. §-ai az alábbiak szerint módosíttatnak. A hajóvonatok összetétele. 2. §. (Az első két bekezdés változatlanul megmarad.) Az utolsó bekezdés helyébe a következő új szöveg kerül: „Az egymás mellé kötött hajókból így alakított két csoport­nak egyike sem haladhatja meg szélességben a 27 métert." Áthaladás a strudeni szűk helyen. 27. (eredetileg 14.) §. A strudeni szűk helyen (2.079.5—2.075.0 km.) tilos a hajóknak egymással szemben találkozniuk, vagy egy­mást megelőzniök. Áthaladás a strudeni szűk helyen. 28. (eredetileg 15.) §. Azok a felfelé menő hajók, amelyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom