Rendeletek tára, 1930
Rendeletek - 338. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter 1930. évi 139.428. számú rendelete, a kő-, agyag-, homok-, kavics- és palabányákban és fejtőkben foglalkoztatott munkások testi épségének és egészségének védelméről.
338. 139.428/1930. K. M. s*. 977 létének az útvonal felé eső határvonalán megfelelő hosszúságban szintén kerítést, vagy korlátot kell felállítani. 3. §. A kitermelésnek — a geológiai viszonyok, a rétegtelepülések, dülések figyelembevételével, — úgy kell történnie, hogy a csuszamlások, omlások elkerülhetők legyenek. Amennyiben a termelendő réteg három méternél magasabb, a termelő munkát csak lépcsőzetesen szabad végezni. Az egyes lépcsőknek olyan széleseknek kell lenniök, hogy azokon veszély nélkül járni lehessen. Az egyes lépcsők magasságát, a termelendő anyag minőségének figyelembevételével, szakértő meghallgatása után, az iparhatóság állapítja meg. Amennyiben a lépcsőzetes művelés akár a kihasználni szándékolt anyag elhelyezkedése miatt, akár pedig közlekedési okokból keresztül vihető nem lenne, ferde bányászás is meg van engedve. A fejtés általában mindenkor csak felülről lefelé haladó pasztákban történhetik, a fejtendő réteg alábányászása tehát tilos. A bányaművelésnek a második, harmadik és negyedik bekezdésekben körülírt módjától eltérésnek csak az iparhatóság engedélye alapján van helye. Az iparhatóság ily engedélyt csak megokolt esetekben, kivételesen, és csak az illetékes kerületi iparfelügyelő bevonásával tartott helyszíni eljárás alapján adhat. 4. §. A bányákban a csapadékvíz rendes levezetéséről gondoskodni kell. A meglévő vízfolyás útját elzárni, a csapadékvizeket a bányában összegyűjteni, vagy célszerűtlen elvezetésük által a bányában posványok képződését lehetővé tenni nem szabad. 5. §. A bányafalakat naponta, a munka megkezdése előtt, gondosan meg kell vizsgálni. A vizsgálatot esősebb időszakokban, és a téli olvadás idején, valamint nagyobb robbantások után naponta többször is meg kell ismételni. A meglazult anyagot azonnal le kell takarítani. Fejtés és letakarítás idején a bányafal tövében, vagy a bánya olyan részén, ahol a leomló anyag balesetet okozhat, nem szabad dolgozni. 6. §. Kőbányákban, kőfejtő-, kővágó-, kőzúzó-, kőcsiszoló- és fényező üzemekben tizenhatodik életévüket még be nem töltött egyéneket a lefedési, bányatakarítási, kőszállítási (kőhordási), kőrakodási, robbantási munkákkal, továbbá a robbanó anyagok' kezelése körüli munkákkal, és a kőtörő etetése körüli teendőkkel foglalkoztatni nem szabad. 7. §. Eskórban szenvedő, nagyothalló, nagyfokúan rövidlátó, satnya vagy aggkori gyengeségben szenvedő egyéneket veszélyes helyeken foglalkoztatni nem szabad. Az ittas egyéneket a munkahelyről el kell távolítani. Iszákos munkásokat bányákban foglalkoztatni nem szabad.