Rendeletek tára, 1929
Rendeletek - 79. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1929. évi 2.000/II. számú rendelete, a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról szóló 1924 : IX. törvénycikk, valamint e törvény egyes rendelkezéseit kiegészítő, illetve módosító 1929 : X. törvénycikk végrehajtásáról.
408 79. 2.000/1929. F. M. %%. orvos véleményének meghallgatásával, erre nézve is nyilatkozni köteles, mert a borhamisítás, illetve a hamisított vagy romlott bor forgalombahozatala által elkövetett kihágás a Btk. és az érvényben lévő közegészségügyi törvények alapján is büntetendő. Ilyen esetben az eljáró rendőrhatóság köteles az ügyet a vádemelésre illetékes hatósághoz hivatalból áttenni. A borvizsgáló szakértő bizottság szakvéleményében nyilatkozni köteles arra nézve is, hogy a hamisítottnak bizonyult italok ipari célra felhasználhatók-e vagy sem ? Az előbbi esetben a bizottság javaslatot tesz a hamisított ital denaturálására, az utóbbi esetben pedig annak kiöntés általi megsemmisítésére (R. 87. §.). A borvizsgáló szakértő bizottságnak szakvéleményében nyilatkozni kell a hamisított borok értékére nézve is (R. 89. §.). 126. §. Borellenőrző bizottságok, A Bt. 53. §-a, a Bt.-be és a Bt. n.-ba ütköző kihágások által sértett érdekkör, valamint a termelés, kereskedelem és a fogyasztás érdekeinek állandó képviseletére, és végül a borforgalmi és borértékesítési kérdések megvitatására éi véleményezésére borellenőrző bizottságok alakítását rendeli el. A törvény ezen rendelkezése alapján minden elsőfokú hatóság közigazgatási területén egy ilyen borellenőrző bizottságot kell megalakítani, amennyiben azonban annak szüksége mutatkoznék, úgy az illetékes törvényhatóság határozata alapján, közigazgatási egységenkint, több ilyen bizottság is alakítható. 127. §. A borellenőrző bizottságok szervezete. A borellenőrző bizottság rendszerint egy elnökből ós négy tagból áll, de a törvényhatóság előterjesztésére a tagok száma szaporítható. A bizottság elnökét és tagjainak felét a földmívelésügyi miniszter nevezi ki, a bizottság tagjainak másik felét a törvényhatósági közgyűlés választja. A bizottság elnökének és tagjainak kinevezése, illetve megválasztása öt-öt évre terjed, azonban megbízatásuk e határidő lejárta előtt is bármikor megszüntethető, és az illetők azon hatóság részéről, amelytől a megbízást nyerték, minden indokolás nélkül bármikor felmenthetők. Az öt év elteltével ugyanazokat az egyéneket újra ki lehet nevezni, illetőleg újra meg lehet választani. A|62.000/1924. F. M. rendelet alapján már kinevezett, illetve megválasztott egyének megbízatása, a megbízatási határidő elteltéig, továbbra is érvényben marad. Ugyanazok az egyének egyidejűleg több borellenőrző bizottság elnökei, illetőleg tagjai is lehetnek.