Rendeletek tára, 1929
Rendeletek - 79. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1929. évi 2.000/II. számú rendelete, a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról szóló 1924 : IX. törvénycikk, valamint e törvény egyes rendelkezéseit kiegészítő, illetve módosító 1929 : X. törvénycikk végrehajtásáról.
79. 2.000/1929. F. M. sz. 391 vasútállomástól kilométerenkint 54 fillér fuvardíjnak a megtérítésére is igényt tarthat. Az eljáró szakközeg fenti díjairól (szemledíj, napidíj, útiköltség és fuvardíj) jegyzéket köteles az eljáró rendőrhatóságnál bemutatni, amelyben pontosan megjelölendő, hogy egy azon kiszállása alkalmával hány Idhágást fedezett fel, s kik ezen kihágások terheltjei ? Az eljáró büntetőbíróság a szakközeg napidíját, útiköltségét és fuvardíját a felfedezett kihágások terheltjei között igazságos arányban megosztani köteles. 93. §. A tárgyaláson való megjelenés alapján megállapítandó szakértői dijak. Ha a bizonyítási eljárás során szükségessé válik szakközegnek a tárgyalásra való megidézése, úgy a megidézett szakközeg részére ezen megjelenésével kapcsolatban 12 P napidíj, II. oszt. vasúti jegyének ára. és az esetben, ha a tárgyalás helyének nincs vasútállomása, úgy a legközelebbi vasútállomástól kilométerenkint 54 fillér fuvardíj állapítandó meg az elítélt fél terhére. Ha a rendőri büntetőbíróság több kihágási ügy tárgyalását egy napra tűzte ki, és arra szakértőként ugyanazt a szakközeget hívta meg, úgy a szakközegnek a tárgyaláson való megjelenéssel kapcsolatban felszámítható napidíja, útiköltsége és fuvardíja az ugyanazon alkalommal tárgyalt kihágási ügyek terheltjei között az eljáró rendőri büntetőbíróság által igazságos arányban megosztandó. A szakértői díjat az I. fokú rendőrhatóság, annak behajtása után közvetlenül, az érdekelt szakközeg kezeihez fizeti ki. Felmentő ítélet esetében szakértői díj megállapításának nincsen helye. A földmívelésügyi tárcát terhelt igazolt vagyontalansága esetén sem lehet a szakértői díj megfizetésére kötelezni. 94. §. Rendőri eljárási díj. Ha a rendőri büntető eljárás a jelen rendelet VI. fejezetében előírt helyszíni ellenőrzési szemléből kifolyólag indíttatott meg, és ezen helyszíni szemlén a rendőrhatóság valamelyik tisztviselője (főszolgabíró, szolgabíró, rendőrtisztviselő) jelen volt, úgy az eljáró rendőri büntetőbíróságnak a büntetőítéletben terheltet a helyszíni ellenőrzési szemlén résztvevő rendőrhatósági tisztviselő részére 6 P rendőri eljárási díj megfizetésére is kötelezni kell. A rendőri eljárási díj annak behajtása után közvetlenül az érdekelt rendőrtisztviselő kezeihez fizetendő ki. Felmentő ítélet esetében rendőri eljárási díj megállapításának nincsen helye.