Rendeletek tára, 1929

Rendeletek - 79. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1929. évi 2.000/II. számú rendelete, a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról szóló 1924 : IX. törvénycikk, valamint e törvény egyes rendelkezéseit kiegészítő, illetve módosító 1929 : X. törvénycikk végrehajtásáról.

362 70. 2.000/1929. F. M. sz. úgy a borkereskedők és az italmérési engedélyek tulajdonosai, mint pedig azoknak alkalmazottai, továbbá a fogyasztók is állan­dóan tájékozva legyenek arról, hogy a borkezelésnél minő anya­gokat és eljárásokat szabad használni, ennélfogva ezt a nyomtat­ványt mindenkor szembetűnő, világos és könnyen olvasható helyen kell kifüggeszteni. Ha a borok raktározására, illetve kezelésére szolgáló pince, raktár vagy söntés több helyiségből áll, amelyek összeköttetésben állanak egymással, nem szükséges a nyomtatványt valamennyi helyiségben kifüggeszteni, hanem elegendő a nyomtatványnak a közös bejáratnál, illetőleg, ha több bejárat van, annál a bejáratnál kifüggeszteni, amelyen át a közlekedés a legélénkebb. Ha a nyomtatvány a nedvesség vagy más ok folytán olvas­hatatlanná válna, úgy azt sértetlen új példánnyal kell kicserélni. Termelőkre a nyomtatvány kifüggesztése csakis abban az esetben kötelező, ha törkölybor készítésével, borméréssel, illetőleg bornak kismértékben való árusításával foglalkoznak. 44. §. Szakképzett pincemesterek alkalmazásának kötelezettsége. A Bt. n. 26. §-a értelmében mindazon pincészetek, amelyek­nek átlagos évi forgalma a 4.000 hektolitert eléri, kötelesek boraik­nak szakszerű kezelésére pincemesteri szakiskolát végzett pince­mestert alkalmazni. Azon már alkalmazott pincemesterek, akik a Bt. n. életbe­lépését, — vagyis a folyó 1929. évet, — megelőzően három év óta megszakítás nélkül ugyanabban a pincészetben voltak alkalmazva, a szakiskolát végzett pincemesterekkel azonos elbánás alá von­hatók, és így helyettük vagy mellettük, amíg szolgálatukban meg­maradnak, nem kötelesek a jelen §. első bekezdésében meg­nevezett pincészetek pincemesteri szakiskolát végzett pincemestert alkalmazni. Ha ezen már alkalmazott pincemesterek a Bt. n. életbelépte után szolgálatukból bármi okból elbocsáttatnának, úgy a pincemesteri szakiskolát végzett pincemester alkalmazása ezen pincészetekre is kötelezővé válik. A Bt. n. ezen rendelkezésének be nem tartása kihágást képez, és a jelen rendelet 82. §-a alapján büntetendő. 45. §. Borkereskedelmi vállalatok cégelnevezése. A Bt. n. 27. §-a értelmében borkereskedelmi vállalatok cégük elnevezésében valamely borvidékre vagy termőhelyre utaló jelzést (pl. Tokajhegyaljai Borkereskedelmi Részvénytársaság, Egri Bor­kiviteli Szövetkezet stb.) csak abban az esetben használhatnak, ha az illető borvidék vagy termőhely borainak árusítása vállala­tuknak főüzletágát képezi. v

Next

/
Oldalképek
Tartalom