Rendeletek tára, 1929
Rendeletek - 366. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1929. évi 1.111-0-83. számu rendelete, a m. kir. állami Vívómester Vizsgáló Bizottság szervezeti szabályzatáról és ügyrendjéről.
2284 366. Ill 1-0-83/1929. V. K. M. sz. sági tag, szükség esetén külön erre meghívott — a Bizottságon kívülálló — szakember látja el, azonban bármely bizottsági tagnak jogában áll ia jelölthöz kérdést intézni. A kijelölést, illetve meghívást minden iskolai év kezdetén, az egész iskolai évre terjedően, a Bizottság javaslata alapján az elnök eszközli. Ugyanazon személy több éven át ismételten kijelölhető, illetve meghívható. 14. §. A jelöltnek az írásbeli vizsgálatoknál előforduló bármely visszaélése a vizsgálattól való azonnali felfüggesztést vonja maga után. 15. §. Aki az írásbeli vizsgálaton egyik tárgyból nem felelt meg, szóbeli vizsgára bocsátandó. Ha a jelölt egyik írásbeli tárgyból sem feleit meg, a Bizottság dönt a felett, vájjon szóbeli vizsgára bocsátható-e, vagy sem. 16. §. A gyakorlati vizsgán csak azok a jelöltek vehetnek részt, akiket az elméleti vizsga eredménye alapján a Bizottság erre minősített. A gyakorlati tárgyak vizsgáztatási módja: szóbeli és szemléltető. 17. §. A vizsga eredménye felett — a vizsgáztató javaslata alapján — a Bizottság szótöbbséggel határoz; szavazategyenlőség esetén az elnök dönt. 18. §. A jelölt egy vagy több tárgyból utasítható pótvizsgára. 19. §. Az a jelölt, aki egy tárgyból nem felelt meg, és a pótvizsgán ismét megbukott, újból vizsgázhat ugyan, de ekkor már az összes tárgyakból köteles újra vizsgázni. Az, aki két vagy több tárgyból bukott el, és a másodszori teljes vizsgán ismét nem felelt meg a követelményeknek, csak a Bizottság javaslata alapján, és a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyével vizsgázhat ismételten, de ezúttal utoljára. 20. §. Ha a jelölt a vizsgálatok közben visszalép, úgy tekintendő, mintha nem vizsgázott volna. 21. §. Minden pótvizsgánál 40.— pengő vizsgadíj külön fizetendő. 22. §. A vizsga eredményét a vizsga után azonnal ki kell hirdetni, míg az oklevél annak elkészülte után adandó ki. 23. §. A vizsgák lefolyásáról, az eredményről, a tett észrevételekről és arról, hogy kik kaptak oklevelet, és kik utasíttattak újabb vizsgára, vizsga jegyzőkönyv készítendő, amelynek egy másolati példánya a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, egy másolati példánya a m. kir. belügyminiszterhez terjesztendő fel; egy másolati példánya pedig a M. V. O. E.-nek küldendő. 24. §. A Bizottság úgy az 1. §. a) és b) pontjaiban megállapított kategóriák alapján, mint a vizsgán képesítést nyert meste*