Rendeletek tára, 1929

Rendeletek - 320. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter 1929 évi 5.900. eln. számu rendelete, a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének első alapszabályáról.

1956 320. 5.900/1929. N. M. M. ein. sz. zárószó illeti meg. Módosító javaslat benyújtója a zárószó jogán nem szólalhat fel. 204. §. (1) Ha felszólaló már nincs, és a záróbeszédeket is el­mondották, az elnök szavazásra teszi fel a kérdést olyan alak­ban, hogy arra igennel, vagy nemmel lehessen szavazni. (2) Először a netáni halasztó indítványokat, azután az elnök­ség előterjesztését, végül a többi indítványokat kell szavazásra feltenni. (3) A kérdés feltevéséhez, mint ügyrendi kérdéshez lehet felszólalni. 205. §. (1) Az igazgatóság érvényes határozatot az elnöknek vagy helyettesének, és az igazgatósági rendes tagok legalább fe­lének jelenlétében hozhat. (2) A határozóképesség megállapítását bármelyik igazgató­sági tag a szavazás megkezdése előtt kérheti. A határozók épes­ség megállapítása a jelenlevő igazgatósági tagok egyszerű meg­számlálásával, vagy névsorolvasással történhetik. A megállapítás módját az elnök rendeli el, és a kijelölt jegyző foganatosítja. (3) Ha valamely szabályszerűen összehívott igazgatósági ülé­sen a tagok nem jelentek meg határozóképes számban, vagy a tárgysorozatnak valamely pontját az igazgatóság határozóképte­lensége miatt letárgyalni nem lehetett, változatlan, illetőleg a le nem tárgyalt ügyekre szorítkozó napirenddel nyolc napon belül rendkívüli igazgatósági ülést kell tartani, amely — a jelenlevők számára tekintet nélkül — érvényes határozatokat hozhat. 206. §. («1) A 177. §. (1) és (2) bekezdésének rendelkezéseit az igazgatóságra is megfelelően alkalmazni kell. (2) A 177. §. (1) bekezdésében megjelölt eset kivételével a sza­vazásnál egyszerű szótöbbség határoz. Szavazategyenlőség eseté­ben az igazgatóság elnöke döntő szavazatot gyakorolhat. A döntő szavazat jogát érdemi határozat esetében csak az igazgatóság leg­közelebbi ülésén lehet gyakorolná. Ha az elnök a döntő szavazat jogát mem gyakorolja, a szavazás tárgyául szolgáló előterjesztést vagy indítványt el nem fogadottnak kell tekinteni. 207. §. (1) A szavazás — a 177. ;§. (1) bekezdésében megjelölt esetet nem tekintve — rendszerint nyilt, és kézfeltartássai törté­nik. Ha a többség nem szembeötlő, valamint kívánatra is, az el­lenpróbát el kell rendelni. A szavazatok összeolvasását az elnök, vagy rendelkezésére a jegyző végzi. Hat jelenlevő tagnak a kér­dés feltevése után, de a szavazás megkezdése előtt bejelentett kívánságára névszerinti szavazást kell elrendelni. Nyolc jelen­levő tagnak a kérdés feltevése után, de a szavazás megkezdése előtt nyilvánított kívánságára titkos szavazást kell elrendelni. A 177. §. (2) bekezdésének esetében mindig névszerinti, illetőleg

Next

/
Oldalképek
Tartalom