Rendeletek, tára 1928
Rendeletek - 119. A m. kir. igazságügyminiszter 1928. évi 11.000. I. M. számú rendelete, az örökösödési eljárásról alkotott 1894 : XVI. törvénycikket módosító 1927 : IV. törvénycikk életbeléptetéséről, valamint a 43.194/1895. I. M. szám alatt kiadott rendelet módosításáról és kiegészítéséről.
432 119. 11.000/1928. I. M. sz. A halálesetfelvevő közeg mulasztást követ el azzal is, hogy a kir. közjegyzőnek a halálesetfelvétel és a leltározás körüli kötelességeinek teljesítésére vonatkozó vagy ezekkel kapcsolatos megkereséseit vagy rendelkezéseit késedelmesen, hanyagul, rosszul vagy éppen nem teljesíti. Az ilyen eseteket a kir. közjegyző a bíróságnak bejelenti és egyúttal előterjesztést tesz. hogy az illető közeg ellen rendbírság szabassék ki. Ha a bíróság a kir. közjegyző előterjesztése alapján vagy más módon ilyen kötelességmulasztást észlel, a rendbírságot kiszabja és általában az előző bekezdések szerint jár el. A jelen szakaszban meghatározott intézkedéseket a bíróság a közjegyző jelentése alapján a hagyatéki iratok nélkül is megteheti, szükség esetében azonban a közjegyzőt felhívhatja az iratok beterjesztésére is. A bíróságnak ügyelnie kell, hogy az iratokat a közjegyző olyan időben kapja vissza, hogy az ügy menete késedelmet ne szenvedjen. A szükséges intézkedés tervezetét a közjegyző készíti el és az észlelt kötelességszegést a halálesetfelvételre vagy a leltározásra hivatott közeg felettes hatóságának is tudomására hozza. A bírságoló végzés elleni előterjesztést a járásbírósághoz címezve a kir. közjegyzőhöz kell beadni, aki azt véleménynyilvánítással beterjeszti a bírósághoz. Az előterjesztésnek halasztó hatálya nincs. Az előterjesztés feletti határozást a bíróság elhalaszthatja és utóbb hozott határozatában figyelembe veheti azt is, hogy a mulasztó közeg hibáját haladéktalanul jóvátette-e. A bíróság a jelen §. alapján hozott végzéseit a kir. közjegyzővel közli. A halálesetfelvevő közeget, ha a halálesetfelvételi ívet a jelen rendelet 9. §-ának utolsó bekezdésében fogMt rendelkezést megszegve, az illetékes m. kir. adóhivatalnak (Budapesten az illetékkiszabás szempontjából illetékes adófelügyelőségnek) pontosan be nem küldi : a pénzügyigazgatóság a m. kir. adóhivatal (Budapesten az adófelügyelőség) előterjesztésére százhatvan pengőig terjedhető rendbírságban marasztalhatja el (1920 : XXXIV. törvénycikk 58. §.) (2) bek., 1. pont, 163.600/1926. P. M. számú rendelet 66. §. (2.) bek. 10. pont). A haláleset}'elvétel elintézése a kir. közjegyzőnél. 11. §. I. A Kr. 25. §. 1. bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek : A kir. közjegyző, akihez a halálesetfelvételi ívet és esetleg a biztosítási intézkedésekről az Öe. 16. §-a szerint tett külön jelentést beküldötték, az Öeil. 4. §-a «zerint szükséges intézkedéseket, különösen a jelen §-ban felsorolt intézkedéseket megteszi még akkor is, ha a halálesetfelvételi ívet nyomban a bíróság elé kell terjesztenie és csak azokat az intézkedéseket hagyja el, ame-