Rendeletek, tára 1928
Rendeletek - 119. A m. kir. igazságügyminiszter 1928. évi 11.000. I. M. számú rendelete, az örökösödési eljárásról alkotott 1894 : XVI. törvénycikket módosító 1927 : IV. törvénycikk életbeléptetéséről, valamint a 43.194/1895. I. M. szám alatt kiadott rendelet módosításáról és kiegészítéséről.
428 119. 11.000/1928. î. M. SÄ. A Jialálesetfelvétel hivatalból felvétele és helye. 6. §. A R. 7. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek : A halálesetet mindig a meghaltnak lakásán kell felvenni, ha az örökhagyó utolsó rendes lakóhelyén vagy utolsó rendes lakóhelyével azonos körjegyzőség területén halt meg. A haláleset felvevője az örökhagyó családjának, a házbeli és a viszonyokkal ismerős más személyeknek a meghallgatásával, valamint a rendelkezésre álló hivatalos adatoknak felhasználásával vegye fel a halálesetet. Lehetőleg szerezze meg azokat a hagyatékátadó végzéseket és örökösödési bizonyítványokat is, melyekben az örökhagyó örököskópen szerepel, valamint az elhaltként bejelentett olyan személyek halálozási anyakönyvi kivonatát is, akiknek az örökhagyót megelőző elhalálozása folytán helyettük más jut az örökhagyó után öröklési joghoz. Azokat az adatokat, amelyeket a haláleset felvevője sem az örökhagyó családjának, a házbeli és más, viszonyokkal ismerős személyeknek közvetlen meghallgatásával, sem a rendelkezésre álló hivatalos adatok alapján megállapítani nem tud, hivatalos úton kinyomozni köteles (Óe. 12. §. 3. bekezdés). Külföldről megszerzendő adatokért a haláleset felvevője a területére illetékes kir. járásbírósághoz fordul. Holtnaknyilvánítás esetében vagy ha az elhalálozás tényét bírói ítélet állapította meg, úgyszintén akkor is, ha az örökhagyó az országon kívül halt meg (jelen rendelet 4. és 5. §.), a halálesetet azon a helyen kell felvenni, amelyet a hagyatéki bíróság a lakóhelynek, a hagyatéki vagyon fekvésének vagy a községi illetőségnek figyelembevételével e végből megjelöl. A haláleset felvételére rendelt közegnek a belföldön meghalt minden egyén után hivatalból fel kell vennie a halálesetet abban az esetben is, ha az örökhagyó után vagyon nem maradt, kivéve a holtnaknyilvánításnak és a halál ítéleti megállapításának esetét (jelen rendelet 4. §.) és azt az esetet, amikor a halottkémnek a tizenkét éven aluli gyermek haláláról szóló jelentését az 1. §. értelmében ki sem adták a halálesetfelvételre rendelt közegnek. Minden más esetben a hagyatéki bíróság feladata annak az elbírálása, hogy az örökösödési eljárásnak hivatalból megindítását vagyonhiány miatt (Öe. 2. §. ut. bek.) mellőzni kell-e. Biztosítási intézkedések a halálesetfelvétel alkalmával. 7. §. A R. 14. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek : A zár alá vétel a következő módon történik : Sürgős esetekben az eljáró közeg egyelőre ideiglenesen lepecsételi azokat a szobákat, helyiségeket és tartályokat, amelyekben a zár alá veendő vagyontárgyak vannak. A családtagok vagy a lakást használók kívánságára a szükséges helyiségeket ilyen esetben is nyitva . kell hagyni.