Rendeletek, tára 1928
Rendeletek - 108. A m. kir. földmívelésügyi miniszter 1928. évi 41.000. számú rendelete, a mészszegény, kötött szikes területek megjavításának állami kedvezményben részesítéséről.
392 108. 41.000/1928. F. M. sz. akció lényegéről kiváltképen az állami támogatás mindkét módjáról világosítsák fel. A jelentkezés díjtalan. 4. Minden elöljáróság köteles lesz gondoskodni arról, hogy — amennyiben a mészpor kirakására, a jelentkezők esetleges nagy száma miatt a vasúti állomás rakodóhelye nem bizonyulna elég nagynak — megfelelő rakodóhely álljon rendelkezésre. A helyi hatóságok közreműködését illetően az 1—4. pont alatt megjelölt feladatok mikénti foganatosításának állandó ellenőrzésére az elsőfokú hatóságokat utasítsa azzal, hogy személyes kiszállás útján közvetlenül győződjenek meg arról, hogy a Hirdetmények kifüggesztése, illetve azok dobszó útján való közzététele megtörtént-e s megtétettek-e a szükséges intézkedések a jelentkezések sikeres és zavartalan lebonyolítására. Felhívom Cimet, hogy jelen körrendeletem alapján sürgősen adja ki az utasítást a varmegyéhez tartozó s a mellékelt jegyzékben feltüntetett összes községek elöljáróságának, hogy amikor az általam közvetlenül megküldött Hirdetmények, űrlapok és utasítások megérkeznek, mindenben az itt előírtak alapján járjanak el s az állami szikjavító akció lebonyolításánál a lehető legnagyobb körültekintéssel és buzgalommal működjenek közre, Budapesten, 1928. évi február hó 20-án. Mayer János $. k. m. Mr. földmívelésiigyi miniszter.