Rendeletek, tára 1928

Rendeletek - 393. A m. kir. igazságügyminister 1928. évi 75.200. I. M. számú rendelete, az Országos Földbirtokrendező Bíróság ügyviteli szabályainak újabb megállapításáról.

393. 75.200/1928. I. M. sZ. 1737 íratok bemutatása kapcsán tett jelentése alapján a tanács elnöke oly időre tüz ki határnapot, hogy az előadandó ügyek jegyzéke legalább nyolc nappal előbb kifüggeszthető legyen. Az egyes birtokosok vagy a földhöz juttatást kérők jogi képviselőjét, illető­leg a választmányt a nyilvános előadás idejéről az 55. §. első bekezdésében foglaltak szerint kell értesíteni. Ha az ügy elintézéséhez valamely miniszter képviselőjének vagy szakértő közegének (T. 12. §. harmadik bekezdése) közre­működése mutatkozik kívánatosnak, ilyennek meghívása iránt a tanács elnökének előterjesztésére az OFB. elnöke intézkedik. Vagyonváltsággal kapcsolatos ügyekben azonban a pénzügyi kép­viselőt (1921 : XL. t.-c. 65. §.), valamint sürgős esetben az előző mondatban említett képviselőt vagy szakértő közeget is a tátoiács elnöke közvetlenül hívja meg. 63. §. A tanácsülésen a tárgyalást a tanács elnöke vezeti. A tanács elnöke ügyel fel a rendre és a tárgyalás méltó­ságára. A rendfenntartás és fenyítő hatalom tekintetében ugyanaz a jogkör illeti meg őt, mint a polgári peres ügyekben eljáró tanács­elnököt. Gondoskodik arról, hogy az előadás kimerítő legyen. Elrendeli a szükséghez képest az iratok felolvasását vagy fel­mutatását. Az előadás befejezése után mindegyik tag az ügyre tartozó felvilágosításokat kérhet. A nyilvános tanácsülés tekintetében egyebekben a 6.650. 1924. M. E. számú rendelet szabályai irányadók. Az említett rendeletnek 5. §-a azonban hatályát veszti. 64. §. A tanács szavazás útján határoz, amelyet az eldön­tésre kerülő kérdésnek általános megvitatásából álló tanácskozás előz meg. A tanácskozást és szavazást az elnök vezeti, és az mindig zárt ülésben történik. E végből a nyilvános előadás után a tanács határozathozatal végett mellékterembe vonul, vagy az üléstermet kiürítteti. A tanácskozásnál és a szavazásnál csak a tanács tagjai és a jegyzőkönyvvezető lehetnek jelen. A szavazást az előadó nyitja meg véleményének előterjesz­tésével. A tanács elnöke a többi tanácstag után szavaz. Ha az elnök a szavazatok megoszlása esetében egyik véle­ményhez sem járul, a tanácskozást és szavazást különítse el az egyes kérdések szerint, amelyek fölött határozni kell. Az egyik kérdésre meghozott határozat a többi kérdés fölötti tanácskozásnak alapjául szolgál, és ezt további szavazataik­nál elfogadni kötelesek azok a szavazók is, akik az alaphatározat­hoz nem járultak hozzá. Az egy ügyre vonatkozó valamennyi elkülönített kérdést ugyanannak a tanácsnak kell eldöntenie. Ha szavazattöbbség az elnök szavazása után sem kelet­kezik, az eljárást kezdeményező félre, és ha az eljárás hivatalból indult meg, az azokra legkedvezőbb szavazatot, akiknek érdeké­110*

Next

/
Oldalképek
Tartalom