Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 175. A m. kir. pénzügymmiszter 1927. évi 30.000. számú körrendelete, a kereseti adóról szóló 300/1927. P. M. számú Hivatalos Összeállítás végrehajtásáról.

175. 30.000/1927. £. Ü. M. sz. 617 meghagyást kézbesítés végett a községnek (városnak) még nem küldte meg. (3) Ha a megállapított adóalap a jogorvoslati eljárás során emelkedik vagy apad, avagy az adókötelezettség évközben meg­szűnik, ennek megfelelően a bírságot is helyesbíteni, illetőleg törölni kell. (4) Törlendő a bírság akkor is, ha az adózó a jogorvoslati eljárás során igazolja, hogy mulasztása vétlen volt. Ut. (1) Ha az adózó mulasztását a bevallással együtt igazolja, igazolását már a kivetési eljárás során kell elbírálni, A mulasztás vétlenségének igazolására felhozott ténykörül­mények mellett vizsgálni kell azt is, hogy a késedelem mek­kora volt. Rövid késédelem, különösen ha az adózó kötele­zettségeinek felhívás, illetőleg újabb felhívás nélkül eleget tett, méltányosan bírálandó el. Általánosságban tartott véde­kezések, pl. hogy a bevallást nem tudta elkészíteni, vagy nem volt szakközege stb., igazolásul rendszerint nem fogad­hatók el. (2) Az 1, illetőleg a 3%-os bírságot a pénzügyminiszter a közadók kezeléséről szóló 1927. évi 600. P. M. számú H. Ö. 123. §-ának (4) bekefdése alapján méltányos esetekben le­szállíthatja, esetleg el is engedheti. (5) Az e szakasz alapján kirótt bírság azt a községet (várost) illeti meg, amely az adó beszedésére jogosítva van. 42. §. (1) Amelyik biztosító intézet, vállalat a 28. §-ban említett adatokat nem terjeszti be, annyiszor büntetendő 100 pengőig terjedhető pénzbírsággal, ahány adóalanynál ezt a mu­lasztást elkövette. (2) A pénzbírságot a pénzügyigazgatóság szabja ki, amely­nek határozata ellen a pénzügyminiszterhez lehet fellebbezni. Ut. A pénzügyigazgatósághoz intézett fellebbezésben az adózó nemcsak a jogosság, hanem a méltányosság alap­ján is kérheti a bírság törlését, illetőleg annak mérséklését. (3) Az e szakasz alapján kiszabott pénzbírság azt a községet (várost) illeti meg, amely az adó beszedésére jogosítva van. 43. §. (1) Ha az állandó üzlethely nélkül működő házaló az adónak lefizetése nélkül folytatja a házalást, vagy ha a kül­földi, mint utazó az adónak előzetes lefizetése nélkül folytatja az üzletet, az illető község (város) javára, amelynek területén tetten érték, a rendes adón felül az adótételnek egyszeresétől négyszeres összegéig terjedhető bírságban marasztalandó el, amely­nek lefizetése előtt üzletét vagy foglalkozását nem gyakorolhatja. (2) A bírságot a község (város) veti ki, s az ellen a pénzügy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom