Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 175. A m. kir. pénzügymmiszter 1927. évi 30.000. számú körrendelete, a kereseti adóról szóló 300/1927. P. M. számú Hivatalos Összeállítás végrehajtásáról.

550 175. 30.000/1927. P. Ü. M. sz. (7) Az ugyanazon község területéhez tartozó 100 ka­taszteri holdnál kisebb földhaszonbérleteknél a pénzügyi hatóság hivatalból figyelembe veszi az elemi kár okozta jövedelemcsökkenést. Viszont hivatalból figyelembe kell venni a jövedelemnek azáltal előállott emelkedését is, hogy a haszonbérelt birtokot az adóévet megelőző évben elemi kár nem érte, vagy esetleg kisebb elemi kár érte és az egyéb­ként változatlanul fenntartandó adóalap annak idején elemi kár, illetőleg az adóévet közvetlenül megelőző évben szen­vedett elemi kárnál nagyobb mértékű elemi kár figyelembe­vétele mellett állapíttatott meg, illetőleg igazíttatott ki. Ezen a címen tehát nem szükséges az adózótól új bevallást követeim. (8) A m. kir. adóhivatal az adónak újból leendő ki­vetéséről a községi elöljáróság (városi adóhivatal) útján vét-ív mellett, legkésőbb február hó 5-éig kézbesítendő érte­sítést ad ki az érdekelt adózóknak, s egyúttal felszólítja őket, hogy szabályszerűen kiállított adóbevallásukat legkésőbb február hó végéig a községi elöljáróságnál (városi adóhiva­talnál) adják be. (9) Ha a m. kir. adóhivatalnak utólag jutnak olyan adatok a tudomására, amelyeknél fogva olyan adózónak az adóalapját is fel kellene emelni, akinek részére az előző be­kezdésben említett felszólítás nem adatott ki, úgy azt az adózót legkésőbb március hó végóig az előző bekezdésben említett módon fel kell szólítani, hogy szabályszerűen ki­állított adóbevallását a felhívás kézbesítésének napját kö­vető 15 napon belül adja be. Ily esetekben a bevallás be­adására vonatkozó felszólítást mindenkor soronkívül kell kiadni, nehogy a bevallás beadására kitűzött 15 napos határ­idő a kivetés befejezését hátráltassa. Március 31-ike után ilyen felhívást már egyáltalán nem szabad kibocsátani. (10) Ha az adózó ugyanannak a m. kir. adóhivatalnak a területén jövedelem- és vagyonadót is fizet, úgy az álta­lános kereseti adóalap új megállapítását elrendelő értesítés­ben kell a jövedelem- és vagyonadóalap újabb megállapítá­sát is elrendelni, és a jövedelem- és vagyonadóra nézve a bevallást követelni. Ha azonban az adózó más m. kir. adó­hivatal kerületében fizeti a jövedelem- és vagyonadót, akkor a m. kir. adóhivatal az általános kereseti adóalap újabb megállapítását elrendelő értesítésben figyelmezteti az adó­zót, hogy az általános kereseti adóalap újabb megállapítá­sának az a jogkövetkezménye van, hogy a jövedelem- és vagyonadót is újból ki kell vetni, ennélfogva erre a két adónemre nézve is adja be 15 nap alatt a bevallást, és pedig annál a községi elöljáróságnál (városi adóhivatalnál), amely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom