Rendeletek tára, 1927

Rendeletek - 12. A m. kir. minisztérium 1927. évi 3.000. M. E. számú rendelete, a létszámviszonyoknak rendezése, és az állami és vármegyei tisztviselőket és egyéb alkalmazottakat, valamint a honvédség, csendőrség, vámőrség, folyamőrség és államrendőrség tagjait megillető illetményeknek, továbbá az említetteket, - #valamint özvegyeiket és árváikat megillető ellátási díjaknak újabb szabályozása tárgyában kiadott 1925. évi 7.000. M. E. számú rendelet egyes rendelkezéseinek kiegészítéséről, illetőleg módosításáról, továbbá az állami és vármegyei altisztek és kisegítő szolgák létszámviszonyainak rendezéséről.

38 12. 3.000/1927. M. E. sz. (3) Amennyiben egyes tisztviselőknél a magasabb fizetési fokozatba való előlépéshez meghatározott várakozási időnek kezdő időpontja, az 1925. évi július hó l-jétől kezdve a jelen rendelet hatálybalépésének napjáig eszközölt előléptetéseknél,, nem az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés szerint állapíttatott meg, a várakozási időnek kezdő pontját az (1) bekezdésben fog­lalt rendelkezés szerint újból meg kell állapítani, az említett rendelkezéstől eltéróleg történt megállapításból kifolyólag jó­hiszemûleg felvett illetménytöbbleteket azonban az érdekelt tisztviselő terhére nem kell előírni. (4) Az 1925. évi 7.000. M. E. számú rendelet hatályba lé­pése után bekövetkezett kinevezés esetén a magasabb fizetési fokozatba való előlépésre meghatározott várakozási időt azoknál a tisztviselőknél, akik a kinevezés előtt már rendszeres fizetéssel egybekötött állami szolgálatban állottak, a kinevezés keltét követő január hó, illetőleg július hó l-jétől kezdve, azoknál a tisztviselőknél pedig, akik a kinevezés előtt még nem állottak rendszeres fizetéssel egybekötött állami szolgálatban vagy rend­szeres fizetéssel egybe nem kötött állami alkalmazást (pl. díj­noki, kisegítő szolgai stb.) töltöttek be, azt a hónapot követő január hó, illetőleg július hó l-jétől kezdve kell számítani, amely hónapnak valamelyik napjától a fizetés (havidíj, havibér stb.) utalványoztatott. (5) Ha az előbbi bekezdésben említett kinevezésnek a napja valamely év január hónapjának, illetőleg július hónapjának első napjára esett, a várakozási időt már ennek a hónapnak az első napjától kezdve kell számítani. (6) A (4) és (5) bekezdésekben foglalt rendelkezések vonat­koznak az 1925. évi 7.000. M. E. számú rendelet hatályba lépése után, tehát az 1925. évi július hó 2-a és november hó 6-a között eszközölt kinevezésekre (alkalmazásokra) is. (7) Az (1)—(6) bekezdésekben foglaltakat megfelelően alkal­mazni kell a főispánok (főpolgármester), az egyetemi (műegye­temi) nyilvános rendes és rendkivüÜ tanárok, az állatorvosi fő­iskolai rendes tanárok, a kir. ítélőbírák és kir. ügyészek, a tan­személyzet, a kezelők (kezelőnők), díjnokok és az állami altisz­tek, hivatalszolgák és kisegítő szolgák várakozási ideje kezdő időpontjának megállapítása tekintetében is ; a várakozási idő tartamának meghatározására vonatkozó ezidőszerint érvényben álló rendelkezések azonban továbbra is hatályban maradnak. 3. (1) Az olyan tényleges szolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak részére, akik betegség vagy családi körül­mények, vagy anyagi csapások folytán önhibájukon kivül szo­rult anyagi helyzetbe jutnak, és akik szolgálatuknak minden tekintetben megfelelnek, kérelmükre egy havi vagy két havi

Next

/
Oldalképek
Tartalom